Madrid TOP 5

Madridban örökre nem laknék. Hogy miért? Mert drága, néha túl nagy, túl zsúfolt, a számomra oly kedves sok madárral kecsegtető vizes élőhelyekből kevés van arrafelé, ráadásul nincs egy árva tengerpartja sem.

De…

…Madrid egy fantasztikus város. Kellett egy kis idő mire beleszoktam, de az előbb felsorolt hátrányok mögé nézve láthatóvá váltak azon tulajdonságai is, amiért minden Madrid-fan folyton arról áradozik, hogy mennyire jó ez a hely.

Az általam első ránézésre egyhangúnak ítélt városképről hamar megváltozott a véleményem, leesett, hogy Madrid baromira sokszínű. A hangulatos és bulis La Latina, a turistás, de látványos Sol környéke, az extravagáns Chueca, az egyetemisták lakta Moncloa és Tetuán, és persze a multikulti-underground Lavapiés vagy a számomra legkedvesebb fiatalos

Malasana mind-mind olyan kerületek, amelyeknek van saját karakterük és mindegyikben van valami, amit lehet vagy szeretni vagy nagyon szeretni. És akkor a külsőbb részekről még nem is beszéltem. Halkan megjegyzem, hogy Malasanát nem csak én csipázom, hanem Manu Chao is megénekli a „Me gustas tu” című, amúgy nem túl bonyolult szövegű slágerében.

A másik dolog, ami nagyon bejött Madridban, az általam még soha nem tapasztalt hihetetlenül pezsgő kulturális élet. És most nem csak a bulikra kell gondolni. Habár a partizásnak is megszámlálhatatlan módja akad, a szórakozás szelídebb, általam eddig kevésbé bebarangolt, avagy ritkábban látogatott világában is a végtelenhez közelít a lehetőségek száma. Koncertdömping, szépművészet, kortárs dolgok, ismeretterjesztő kiállítások, kulturális rendezvények, civil kezdeményezések, spontán önszerveződések, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi. A turistás, képeslapokon szereplő „kötelező megnézni” típusú madridi látnivalókat kis túlzással egy délután alatt ki lehet pipálni, de a többire négy hónap sem volt elég. (Persze úgy négy hónap, hogy heti öt munkanap azért be kellett menni a dolgozóba.)

Végül következzen 5 nagyon jó kis madridi szórakozási lehetőség, amelyek mindegyike talán nem szerepel a turistakönyvekben, de ha valakit véletlenül arra sodor a keleti szél, annak jó szívvel ajánlom.

Tabacalera

Megközelítés: Embajadores metrómegálló mellett.

Na erről az underground helyről már sokat írtam. Egy ilyen kéne Pestre is. A multikulti Lavapies negyed közepén a hatalmas régi dohánygyár hangulatos épülete, amit befoglaltak a civilek és a legenda szerint pénz hiányában a város hagyta is nekik. A hely honlapján (www.tabacalera.net) bővebb infó van a bulikról, tanfolyamokról és miegymásról. Nyáron a hét vége felé fergeteges bulik vannak a gyárudvarban.

Retiro

Megközelítés: Retiro és Ibiza metrómegállók.

A Retiroról is írtam már elég sokat, a csónakázótavat le is fikáztam rendesen, de a park maga szép időben kihagyhatatlan. A legtöbb program és a legnagyobb tömeg vasárnap van.

La Latina vasárnap délután

Megközelítés: La Latina metrómegálló.

Ha van madridi népszokás, akkor a La Latina bárjainak vasárnap délutáni meglátogatása az. A komplett madridi lakosság fogja magát és vasárnap hat fele elözönli a Latina hangulatos bárjait tapaszozás és iszogatás céljából. Rettenetes tömeg van, sokszor az utca is csordultig van emberekkel. Meg kell szokni, de fíling.

Cantamananas

Megközelítés: La Latina metrómegálló.

Civil dolog. A La Latina metrómegálló melletti lepukkant udvarban néhány művész összedobott raklapokból és kábeldobokból pár asztalt és széket, néhány lelkes zenész pedig vasárnap délután kettő és hat között kiáll örömzenélni a színpadra. Ingyen van, sört is árulnak, egy erősebb szombat éjszaka után príma program kimenni oda, sörözgetni, beszélgetni és zenét hallgatni. Tökéletes példa a baromi aktív madridi civil élet szuperzsír kezdeményezéseire.

Malasana

Megközelítés: Tribunal metrómegálló.

Na ez is egy olyan hely, ahonnan nem tudnék egy konkrét legjobb dolgot kiemelni. Tele van apró és kevésbé apró helyekkel, részletekkel, amiket érdemes felfedezni. Talán az is elég, ha annyit mondok, hogy ez a diáknegyed közepe, a fiatalosabb éjszakai élet lelke, állítólag Almodovar régi törzshelye. Na ez Manu Chao Malasana-ja. A legpezsgőbb élet csütörtöktől vasárnapig, a délutáni és esti órákban fogadja a fiatalokat.

Madrid jelképe, a maci

Rock, diszkó, Liszt és breakbeat, avagy egy mozgalmas hétvége (11.28.)

Hol is kezdjem? Ja, megvan. Csütörtökön az ingyenes kiállítások listáján a Reina Sofia volt soron (sok Picasso, más spanyol festők és kortárs, illetve modernebb kiállítások, mindent végignézni még szinte futva is 8 óra). Innen sietősen rohantam haza, mert Viki jött látogatóba Barcelonából. Viki egy bevállalós, szuperlaza, nagyon jófej tündérvirágszál, akivel tulajdonképpen még csak egyszer találkoztam, de az zsír volt. Történt ugyanis, hogy jött meglátogatni a barátait, aztán úgy hozta az este, hogy a régebbi ismerősök helyett néhány mexikói cimbora kíséretében kettesben kötöttünk ki egy bárban, ahol néhány amerikai oktalan lesajnálása és pár ottfelejtett guiness beszerzése után nagyon jól elmúlattuk az időt. Aztán a cimborái lakása helyett a mi kutyás kecónkban kötött ki éjszakára, ő az ágyamban én a kanapén. Jóban is lettünk, azóta is jóban vagyunk. Sőt, annyira bevállalós, hogy nagyjából kettő teljes percig tartott rábeszélni, hogy jöjjön Madeirára két hét múlva. Szóval Viki jött hozzánk, az első két nap hozzám látogatóba. Meglepi gyanánt biztos, ami biztos alapon készültem egy kis forraltborral is, mert manapság igen hideg van errefelé. Elég lájtosra vettük az estét, másnap ugyanis a helyieknek (pl nekem) munkanap volt.
Péntek este Malasanát, a kedvenc bulinegyedemet vettük célba. Rockkocsma hegyek, hangulatos bárok, fiatalokkal tömött utcák és hatalmas fíling jellemzik a környéket. Anno Almodovar is itt csapatta fiatalként, sőt a legenda szerint a 15-M, az egyre nagyobb diákmozgalom is innen indult útjára, egész pontosan a kerület botellonos parkjából. Idementünk hát mi is csapatni. Kettesben is baromi jó, de a bulizás bandával az igazi, úgyhogy egyből le is spanoltunk néhány utcán talált fiatallal, azt velük nyomtuk az egyik hangulatosabb rockkocsmában zárásig. Aztán gyorsan összeszedtük magyar és mexikói barátainkat és be is mentünk a következő, reggelig nyitva tartó bulihelyre. Itt megint részesültünk a sajnos már többször megtapasztalt, nem túl szimpatikus spanyol népszokásból, a verekedésből. Szerencsére most is baj nélkül megúsztuk, leszámítva, hogy egyikünket kidobták és már vissza se engedték. Ez már a harmadik alkalom volt ittlétem során, hogy bármiféle ok nélkül vagy belénk kötöttek, vagy a mellettünk kitörő verekedés felénk mozdult el és óhatatlanul is eggyé váltunk a bunyózókkal a kidobók szemében. Furcsa ez a helyi szokás, de tényleg úgy tűnik, hogy Madridban az átlagosnál gyakoribbak az ilyen problémák. Aki ismer, tudja, hogy soha nem kerestem a balhét, és ezzel itteni cimboráim is így vannak. Jobb észnél lenni, mert itt nagyon sok olyan van, aki viszont folyton keresi a bajt és meg is találja, általában tök ismeretlen és ártatlan partiarcok estéjét elrontva.
Egy karácsonyi vásáros, kiállításos, házibulis és diszkózós szombat után másnap hajnali délután három felé sikerült is megindulnom a TempoLiszt-re, a madridi városháza és a magyar Nagykövetség szervezésében megvalósuló igen nagyszabású, és 98%-ban teljesen ingyenes hangverseny-maratonra. A Liszt Ferenc-év tiszteletére ugyanis az egyik madridi kultúrközpontot, a Teatro Canal-t birtokba vehették a komolyzene és a magyar zeneszerző iránt érdeklődők. Már többször írtam, hogy a spanyolok nagyon áldoznak a kultúrára és ez valami baromi jó dolog. Liszt tiszteletére is egy koncert kivételével teljesen ingyenesen bő húsz hangversenyt, előadásokat és kiállítást szerveztek a nagyérdeműnek, nem éppen kispályás módon. Első programpontnak, a szombat éjszakáról visszamaradt fáradtságot kezelendő, beugrottam a magyar boltba eladóskodni egy kicsit. Adrienn, világutazó jótevőnk mellett eredeti ékes magyar akcentussal próbáltam eladni az otthonról importált portékákat. Egész jól ment, meg nagyon élveztem. Nem csak a társaság miatt, hanem mert minden spanyol, aki már járt Magyarországon, nem volt rest megosztani az ott szerzett élményeit. Rosszat nem hallottam és a spanyolok amúgy is marha rendesek, úgyhogy ez is hozzátett a jó hangulathoz. Nyolckor aztán követségi jótevőinknek hála ingyen beülhettünk a rendezvény csúcspontját jelentő hangversenyre. Szuper volt.
Utána Pedrocimborám kitalálta, hogy vasárnap este 10-kor még korai hazamenni, úgyhogy igazán leugorhatnánk a Tabacalérába (http://latabacalera.net) a hétvége komolyzenei szakasza után, mert valami minimal techno-breakbeat buli van. Finom stílusváltás. A minimáltechnonál jobban fekszik a komolyzene nekem, de a Tabacalera az egyik legjobb hely Madridban, meg általában nem vagyok a jó dolgok elrontója, hát vele tartottam. A Tabacalera egy hatalmas régi dohánygyár, illetve annak a civilek által elfoglalt gyárcsarnoka, termei, udvara és alagsora, ahol az elsősorban underground koncertek és bulik mellett ezernyi műhelyt, képzést és tanfolyamot tartanak teljesen ingyen, bárkinek. Nemcsak nagyon jó dolgok vannak benne, de a régi dohánygyár dizájnja még baromi fílingessé is teszi a helyet. Még szerencse, hogy a madridi városházának elfogyott a pénze és nem tudta felújítani és valami mássá átalakítani.
Fél óra alatt az inkább öltönyös, kiskosztűmös komolyzenebarátok köréből egyenesen a város legalternatívabb, leglepukkantabb multikulti társaságába keveredtünk. A sokszínű társaság minket se nézett ki a makkoscipőnk és elegáns ingeink miatt, így hát éjfélig csapattuk a gyárcsarnok szélén brékelgető füves feketék mellett elvegyülve.