Madrid előtt még beiktattam egy kisebb kitérőt. Bettivel és Janival együtt töltöttük az erazmuszos hónapokat itt, Valenciában. Jani az ösztöndíj lejárta után munkába állt és itt maradt, azóta pár hónapra hazament lediplomázni, valamint néhány havonta hazalátogat itteni kedvesével pár napra. Betti az Erasmust megtoldotta pár hónappal, azóta pedig a nemzetközi kétlakiság jegyében egyszer Magyarországon van, egyszer Valenciában. Most hosszabb távra rendezkedett be és már június óta itt van, még munkát is kapott egy fagyizóban. Bettinek már eddig is nagyon sokat köszönhettem. Például pár hétig nála lakhattam, amikor kiraktak a régi albérletemből, és bármikor, amikor errefelé sodor a szél, mindig Betti ad szállást. Így történt ez most is. Köszönöm Betti!
Múlt pénteken érkeztem Barcelonán keresztül, kezemben az apró, 55 kilós csomagommal. Betti fantasztikus ebéddel fogadott, aztán ment is dolgozni, amíg én kipihenhettem az utazás fáradalmait. Éjjel háromra ért haza, de a spanyol szórakozási szokások miatt még ilyenkor sem késő elindulni az éjszakába. Fél négykor el is indultunk a tengerpartra, ahol még javában zajlott a nagy össznépi piálás, a botellon. Nyáron ez a nagyon szimpatikus esemény az egyetem területéről átköltözik a tengerpartra és minden bulinapon megrendeződik. Méretre jóval kisebb, mint az évközbeni heti egyszeri botellon, de a fíling ugyanaz. Szerencsére minden nap bulinap a héten, ezért gyakorlatilag minden este tele van a tengerparti pálmafás sétány iddogáló fiatalokkal, akik a diszkóba menetel előtt itt alapozzák meg az estét. Itt találkoztunk Betti argentin munkatársával és dél-amerikai haverjaival, akikkel - tekintettel az idő előrehaladottságára - nagy tempóban láttunk neki a melegítésnek. Miután rekordidő alatt teljesítettük a napi tervet rumkólából, az egyik igen népszerű tengerparti diszkóba mentünk szórakozni. Betti olasz bártulajdonos pasija eléggé otthon van a valenciai éjszakában, a helyek többségére tud ingyen belépőt intézni. Neki köszönhetően most sem kellett fizetnünk. Aztán elvoltunk, amíg ki nem pateroltak minket a helyről, de az este itt még nem ért véget. Az egyik argentin kitalálta, hogy menjünk strandolni, így a diszkóból a tengerpartra mentünk, ahol a felesleges ruhadaraboktól megszabadulva vízi mókázással folytattuk a napot. Pár óra múlva már úgy szétáztunk, hogy kénytelenek voltunk kimászni a partra. A vízi mókázás sok folyadékot kivesz a szervezetből, ezért azt gyorsan pótolnunk kellett, így most sem hazafelé vettük az irányt. Az elpárologtatott vizet sör formájában sikerült pótolnunk.
Ez olyan délig tartott. Végül fél egy tájban értünk vissza Betti lakásába. Még mindig sokkal hamarabb, mint szerény kis csapatunk egyik tagja, aki Valenciától kicsit messzebb lakik. Utólag kiderült, hogy hazafelé rossz vonatra szállt, és mivel kényelmesek ezek a vonatok, gyorsan be is aludt. Naná, hogy csak Castellonban, a végállomáson kelt fel. Castellon szép város csak sajnos cimboránkat ez nem nagyon boldogította, mert pont az ellenkező irány kellett volna neki. Mindegy, legalább nem a Párizsba tartó expresszre szállt tévedésből.
A következő napokban sikerült alaposan összespanolnunk az argentin bandával, szinte többet vagyunk az ő lakásukban, mint Bettiében. Aztán kedden következett Janicimborám szülinapja. Zsír volt. Jani munkahelyén volt egy kis tortázás, dumálás és a helyiek bánatára egy kis unikumozás is. A helyieknek annyira nem jön be az Unikum ízvilága, kivéve azokat a hardcore szeszkazánokat, akik már az oviban is reggeli kakaó helyett rumkólát ittak. Aztán ment az ilyenkor szokásos mókázgatás egészen hajnalig, amikor is Jani kedvese szó szerint kirángatta a diszkóból az ünnepeltet, aki épp akkor tért vissza a szokásos maradékpia beszerző körútjáról. Hát hiába, vannak dolgok, amik nem változnak. Argentín cimboráinkkal ezután a tengerpart felé vettük az irányt, de útközben még beugrottunk Bettihez, hogy magunkhoz vegyünk minden ihatót. Aztán a már-már szokásos menetrend szerint folytattuk, a héten törzshelyünkké avanzsált parti diszkóban maradtunk záróráig, aztán ismét reggeli fürdőzéssel fejeztük be az éjszakát. Itt sajnos ismét szegény vonaton elalvós barátunkat találta be a balszerencse, mert amikor maximum egy percre felügyelet nélkül hagytuk a cuccainkat, három arab elrohant a két nappal korábban vásárolt telefonjával. Annak ellenére is, hogy rajtunk kívül a strandot centiről centire tisztogató kábé harmincfős narancssárga mellényes munkásbrigád és a kis extrabevételért a homokot fémdetektorral szkennelő csávók is a közelben voltak. Azt mondták, hogy nem tudtak tenni a lopás ellen, mert túl gyorsan futnak ezek a mórok. Ez aztán szívás. Nem árt észnél lenni a strandon.
Ez olyan délig tartott. Végül fél egy tájban értünk vissza Betti lakásába. Még mindig sokkal hamarabb, mint szerény kis csapatunk egyik tagja, aki Valenciától kicsit messzebb lakik. Utólag kiderült, hogy hazafelé rossz vonatra szállt, és mivel kényelmesek ezek a vonatok, gyorsan be is aludt. Naná, hogy csak Castellonban, a végállomáson kelt fel. Castellon szép város csak sajnos cimboránkat ez nem nagyon boldogította, mert pont az ellenkező irány kellett volna neki. Mindegy, legalább nem a Párizsba tartó expresszre szállt tévedésből.
A következő napokban sikerült alaposan összespanolnunk az argentin bandával, szinte többet vagyunk az ő lakásukban, mint Bettiében. Aztán kedden következett Janicimborám szülinapja. Zsír volt. Jani munkahelyén volt egy kis tortázás, dumálás és a helyiek bánatára egy kis unikumozás is. A helyieknek annyira nem jön be az Unikum ízvilága, kivéve azokat a hardcore szeszkazánokat, akik már az oviban is reggeli kakaó helyett rumkólát ittak. Aztán ment az ilyenkor szokásos mókázgatás egészen hajnalig, amikor is Jani kedvese szó szerint kirángatta a diszkóból az ünnepeltet, aki épp akkor tért vissza a szokásos maradékpia beszerző körútjáról. Hát hiába, vannak dolgok, amik nem változnak. Argentín cimboráinkkal ezután a tengerpart felé vettük az irányt, de útközben még beugrottunk Bettihez, hogy magunkhoz vegyünk minden ihatót. Aztán a már-már szokásos menetrend szerint folytattuk, a héten törzshelyünkké avanzsált parti diszkóban maradtunk záróráig, aztán ismét reggeli fürdőzéssel fejeztük be az éjszakát. Itt sajnos ismét szegény vonaton elalvós barátunkat találta be a balszerencse, mert amikor maximum egy percre felügyelet nélkül hagytuk a cuccainkat, három arab elrohant a két nappal korábban vásárolt telefonjával. Annak ellenére is, hogy rajtunk kívül a strandot centiről centire tisztogató kábé harmincfős narancssárga mellényes munkásbrigád és a kis extrabevételért a homokot fémdetektorral szkennelő csávók is a közelben voltak. Azt mondták, hogy nem tudtak tenni a lopás ellen, mert túl gyorsan futnak ezek a mórok. Ez aztán szívás. Nem árt észnél lenni a strandon.
