Bence bejegyzése! Madaras: fáradtan látástól vakulásig Albufera

Bence és Dávid meglátogattak a múlt hétvégén, itt Valenciában, az őrült városban. Szombat délután érkeztek, majd egy kis városnézés után iszogatásra adtuk a fejünket. Sajnos az este egyáltalán nem sikerült jól, végül is egy hatalmas éjszakai séta lett belőle, köszönhetően a zseniális szervezőképességemnek. Bocsánat srácok! Emiatt sajnos nem tudok ez egyéb kategóriába tartozó élményekről írni, mivel ilyenek nem voltak. Viszont a madarászás egész jól sikerült, úgyhogy most következzen Kókay Bence bejegyzése az itt töltött hétvégéről, madarászszemmel, a madarászélményekről.

2009.11.26.

Dáviddal már úton voltam Barcelonából Valenciába, amikor Dani ránk csörgött, hogy hányra érünk be a vasútállomásra, meg hogy egy mellékes infót is megosszon velünk: épp most nézegetett egy vándorfüzikét! Az fasza. Titkon reménykedtünk benne, hogy még másnap is ott lesz a madár. Ez 24-én volt.

Aztán 25-én 25 óra ébrenlét és 2 óra alvás után nekivágtunk helyi guideunkkal, Danival a Valencia környéki jobb madarászhelyeknek. A buszon irtó büdös volt, azt hittem, hogy minden spanyolokkal teli busznak ilyen szaga van, de kiderült, hogy pont egy csöves horgász mellé sikerült leülnünk. Ez jót tett az amúgy is érzékeny gyomrunknak (főleg Bencéének, a szerk.)…

Az első hely Pujol volt, ahol rövid nézelődés után a kenti csérek, világoshátú heringsirályok, és a sok kacsa mellett bejött egy alacsonyan áthúzó világos törpesas. Dáviddal nekünk már ez is „elég” volt, de Dani jobban hozzászokott az efféle látványosságokhoz. Lementünk a tengerpartra, közben énekeseztünk (kucsmás poszáták rezsegtek, volt 2 tüzesfejű is). A parton rövid nézelődés után bejött pár fekete réce, alka, pár tucat baleári vészmadár, néhány szula, és egy öreg korallsirály! Végre! Dávid eléggé toppon volt, egyfolytában kémlelte a tengert, Dani meg a másnapossága ellenére letolt egy üveg sört (rossz volt nézni). Én sokat 'pihentem'.

Innen átmentünk a vándorfüzikés helyre, Raco de l'Ollába, ahol találkoztunk pár helyi madarásszal, akik előttünk 1 órával látták a madarat. Dani, és Dávid addig elmentek a közeli kilátóba átnézni a kacsákat, én meg ott maradtam az egyik spanyollal keresni a füzikét. Kb. 20 perc múlva meg is lett, néhány őszapó (helyi alfaj) felidegesítette picit, és elkezdett szólni. Így már könnyű volt megtalálni. Dávidék is gyorsan visszatipliztek, és faszán meg tudta nézni mindenki. Közben bekörözött fölénk 2 világos, és 1 sötét törpesas: hirtelen azt se tudtuk, mire figyeljünk.

Ezután egy golfpályás hely következett, ahol kb 20 m-ről láttunk egy vörös fogoly csapatot egy focikapu mögött, a rövid fűben kajálni (kicsit tenyészmadár hangulat volt, de ez a faj annyira közönséges itt, hogy mindenhol ott vannak). Lementünk a tengerpartra, ahol rövid időre megfordult a fejünkben, hogy fenyérfutósat fogunk játszani a partra kicsapó hullámok között, ám a csakhamar feltűnő népes partfutó csapat, és nagysirályok elvonták a figyelmünket. Kb. 40 igazi fenyérfutó, 200 havasi és apró pufi, meg néhány sárgalábú volt itt, de a sirályok között közelebbről sikerült kiszedni 3 korallt is. Ezeket cserkelltük be közelebbre, mert az egyiken gyűrű volt, amit aztán sikerült is leolvasni. Közben a tenger fölött kb. 1700-2000 baleári és bukdosó vészmadár röpködött (a csapat nagyja azért baleári volt), néhány szula, parti és széki lilék kajáltak itt-ott. Nagyon jó volt. Visszafelé még láttunk kb. 4+12+1+5 vörös foglyot (tényleg gyakori), pár pásztorgémet, szuharbújókat, és 2 törpesast.

Összességében a másnapi madarászattal együtt, ahol egyszínű seregélyt, sivatagi őrgébicset, rózsás flamingót láttunk, Dávidnak 6, nekem 2 új fajom volt, de a többi, magyar madarászként ritkán látott fajok is feldobták a tripet. Hazafelé még sikerült elhagynom az állványom egyik csavarját, amit remélem Dani meg fog találni a legközelebbi madarászata során! Valahol a golfpályás hely bejárata és a legközelebbi Valencia felé menő busz megállója között keresd, az út bal oldalán!

Madaras: egy vándorfüzike és egy telefon története

2009.11.21.

Bosco Diez, valenciai főmadarász, a birdingalbufera.es honlap egyik atyja, az elveszett magyar madarászdiákok mentora és jószívű jótevője mindig gondoskodik a környezetében lévő madarászok továbbképzéséről. Emiatt állította be a vándorfüzike hívóhangját csengőhangnak a mobilján még szeptemberben. Azért, hogy a vele mozgó madarászok alaposan megtanulhassák. Meg is tanultuk.

Ezen a szombaton Bosco és Toni elvittek kacsázni Albuférába, mivel amikor vadászat van, a récék túlnyomó többsége egy védett részen gyűlik össze és ezért egy helyről át lehet nézni a őket. Most negyvenezer kacsa volt abban az öbölben, tehát volt miből dolgozni. Már vagy egy órája ültünk a lesben szűrve a masszát, amikor megszólalt Bosco telefonja. Legalábbis azt hittük, hogy a telefonja. Mondjuk az gyanús volt, hogy csak egyet csörgött a vándorfüzike hívóhangon, de ügyet sem vetettünk rá, mivel Boscot gyakran hívják és már hozzászoktunk a csengőhangjához. Ám Bosco megnézte a telefonját és amikor látta, hogy nincs nemfogadott hívása, megkérdezett minket, hogy hallottuk-e ezt a hangot. Tonival mit sem sejtve válaszoltuk egyszerre, hogy persze, valaki megcsörgetett, de hamar lerakta. Erre Bosco már kissé elmosolyodva mondta, hogy senki sem kereste, majd eltartott még körülbelül másfél másodpercig mire mindenkinek összeállt a kép, hogy vazze, az nem a telefon volt, hanem egy VÁNDORFÜZIKE! Aki próbált már tojást mikrohullámú sütőben megfőzni, az el tudja képzelni, hogyan robbantunk ki a teleszkópok mögül a hang irányába. Ekkor ismét szólt a madár, majd a következő pár percben megint párszor, viszont egyre távolabbról. Lehet, hogy kicsit megzavarta a madarat, amikor Bosco megpróbálta behívni a csengőhang lejátszásával, de mivel a telefon könyvtárjából játszotta le, mikor véget ért a track, a mobil továbbugrott a következőre full hangerővel, ami mellesleg azt hiszem egy Queen vagy ahhoz nagyon hasonló banda dala volt. Ez a típusú telefon amúgy meglepően hangosan szól. Azonban időközben bekapcsolt a billentyűzár, ezért nem sikerült egyből leállítani a lejátszást. Ekkor Bosco sűrű 'mierdázások' közben lerohant a földszintre, hogy ott abszolválja a problémát. Miután visszatért, még hallottuk párszor a madarat, de már csak távolról, ezért utánaindultunk. Kábé háromszáz méterrel odébb egy ideális élőhelyről hallottuk újra szólni, majd miután már egy ideje nem szólt, szétszóródtunk a bozótban megkeresni. Olyan 30 méterre lehettünk egymástól. Még kicsit korábban Bosco elküldte az infót a környékbeli tvícserbeállítottságú kollégáknak. Emiatt viszonylag gyakran keresték további egyeztetés céljából. Emlékeztetőül, a csengőhangja még mindig az a bizonyos hívóhang volt. El lehet képzelni mi történik akkor, amikor ott állsz a bozótban, az adrenalinszinted az egekben, minden lehulló levélre vadul fordítod a távcsöved, minden mozdulattal vigyázol, nehogy valami túl hangos dolgot csinálj és ekkor húsz-harminc méterre melletted megszólal a keresett madár, vagy legalábbis a hívóhangja. Ilyenkor bizony rohanás van mindenen keresztül, persze halkan, de mégis olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet halkan rohanni. A harmadik bozótfutás és egyben a harmadik fogadott hívás után már rájöttünk, hogy ha egy bizonyos irányból jön a hang, akkor nem kell annyira sietni, mert jó eséllyel csak egy érkező tvícser érdeklődik, hogy merre van a madár.

Nemsokára hívták Boscot, hogy megvan a madár, az egyik megérkező madarász megtalálta a parkoló mellett. Szóval nagyjából húsz perc múlva már teleszkóppal figyeltük a levelek közt keresgélő vándorfüzikét! Bő egy órát nézegettük igen közelről, majd utána indultunk hazafelé, mert Bosconak és Toninak is dolga volt és nekem is sietnem kellett Bencéék elé a pályaudvarra. Nagyon jól láttuk a madarat, nagy élmény volt.

Az alábbi fotón a boldog valenciai tvícserek láthatók. Mellesleg a kép alapján az is megállapítható, hogy madarászás itt sem a nők hobbija.