¡Adiós Madrid!

Lassan már két hete, hogy egy fantasztikusra sikeredett búcsúhétvége után magamra aggattam potom 78 kilós poggyászomat és izzadva kivergődtem a reptérre, hogy ismét búcsút vegyek Spanyolországtól, most Madridtól.

Ez a négy hónap nagyban különbözött eddigi spanyol pályafutásomtól. Még csak köszönőviszonyban sem volt a féktelen valenciai hónapokkal, ez most egészen másról szólt. Baromi jó tapasztalat volt lehúzni pár hónapot ’komolyan’ melózva spanyolokkal, főleg olyan rendes kollégákkal, mint akik nekem jutottak. Mondjuk biztos az is rátett, hogy ők is madarászok voltak és ugye létezik a világhíres madarászösszetartás. Már szinte az első munkanapomon betáblázták a kintlétemet madaras programokkal (gyűrűzések, Huelva), de amúgy is szörnyen rendesek voltak velem. Ráadásul nem csak ők, hanem a családtagok is. Például a főnököm férje. Ő is gyűrűző és jóban lettem vele. Olyannyira, hogy amikor egy pénteken elmeséltem a főnökömnek, hogy a hétvégén találkozom egy szupercsajjal, akivel komoly terveim vannak, a következő hétfő reggel fél kilenckor felhívta Evat, és az első kérdése volt, hogy összejött-e nekem a dolog. Aki valamennyire képben van a csetlős-botlós csajozós történeteimmel, annak nem újság, hogy a főnök kicsit kiszínezve a helyzetet hosszasan ecsetelte az urának, hogy mennyire magamba vagyok roskadva és már félórája ott zokogok. Ez persze nem volt igaz. Bírtam könnyek nélkül, már hozzászoktam. Szóval jól megvoltunk a kollégákkal, nem volt olyan szörnyű ott melózni.

Az igazi élmények természetesen műszak után, illetve a hétvégéken jöttek. Habár finoman szólva most sem éltem királyként, de még úrként sem, sőt, a diákok átlagos életszínvonalát is csak távcsővel skubiztam alulról, de azért erősen spórolva futotta utazgatásra és egy kis madarászásra is távolabbi vidékeken. Az ösztöndíjasok többségével rendesen egymásra találtunk. Szabadidőnk többségét kisebb-nagyobb csapatokban csapattuk. Kollégáinknak, barátainknak és más jótevőinknek hála programokkal is rendesen el voltunk látva. Valaki kiállításmegnyitókra, múzeumokba adott meghívókat, valaki koncertjegyekkel látott el minket, mások pedig más rendezvényekre szereztek belépőket vagy intézték el, hogy bemehessünk. Persze rengeteg egyéb lehetőségünk is akadt a szórakozásra. A múzeumoknak, kiállításoknak és egyéb látnivalóknak csupán töredékét sikerült megnéznünk a négy hónap alatt. Eskü’, hogy nem csak azért éltem a kultúrának olyan sokat, mert majdnem mindig ingyen volt.

És persze a mulatozás. A régebbi mennyiséghez képest elenyésző mértékben, de azért néha a szórakozás fiatalosabb, táncos-zenés módozatára kialakított helyekre is ellátogattunk többedmagunkkal, a szórakozás e speciális típusával rendszeresen konzorciumot alkotó populáris habituális aktivitását is kultiválva. Magyarul nem sok, de egy-két fergeteges bulit azért sikerült megejtenünk. Szóval egy szónak is száz a vége, k jó volt ez a pár hónap Madridban.

Madaras: négy nap madarászás Huelva környékén

12.13.

Madridi főnököm, a spanyol gyűrűzőközpont koordinátora, Eva annyira jófej volt, hogy az utolsó előtti itteni hetemre leszervezett nekem egy hivatalos négynapos andalúz kiküldetést. Egy nyolcórás éjszakai buszút után kedd reggel héttől főnökasszonyom jóbarátja, Sayago, az andalúz gyűrűzősztár vett a szárnyai alá. Legendás terepi tapasztalata van sok fajból. Az egész országból, de még külföldről is járnak hozzá madarászok egy-két technikát ellesni. Ráadásul Spanyolország legjobb és legnagyobb limikóla-gyűrűző állomásának is ő az alapembere. Jópár éve jópár napot és éjszakát töltött a Marismas del Odiel természeti területen a limikólák mozgásának figyelésével és próbálkozással, mire kitalálta a megfelelő szisztémát minél több madár megfogására. Most már sok éve működik az állomás önkéntesek tucatjainak segítségével. Távoli megkerüléseket produkálva nagy adag limikólát és más vízimadarat fognak minden évben, köztük igen jó kis fajokkal (bengáli csér, szerecsenhojsza, stb.), természetesen Sayago irányítása alatt. Szóval nála lakhattam és ő pátyolgatott négy napig. Az általam megismert személyek többségéről azt írom, hogy nagyon kedvesek voltak, meg zavarbaejtő vendégszeretettel fogadtak, meg ezek különbözőképpen megfogalmazva. Egyébként általában tényleg úgy is volt, de Sayagora és családjára ezek a jelzők hatványozottan igazak. Az még hagyján, hogy andalúz vezetőm négy napig mindenhova vitt magával és az általam óhajtott madárfajokból fogott egyet-egyet nekem, de ezeken kívül megengedte, hogy a hétvégi házukban lakjak. Minden étkezésnél a családdal ebédeltem tengeri finomságokat, aztán amikor véletlen nem volt idő visszamenni a lakásukba kajálni és egy lokálba kellett betérnünk, a már szinte erőszakos unszolásomra sem engedte, hogy akárcsak egy euróval is beszálljak a számlába. Megajándékozott egy-két andalúz madaras könyvvel és még sorolhatnám a jócselekedeteket, amiket értem tett. Egy jóbarátot vagy egy családtagot ennyire jóltartani teljesen rendben van, de hogy engem, egy vadidegen csóró magyar fiatalt így elhalmozni, úgy, hogy nem is igazán beszélem a nyelvet (spanyolul azért elvagyok, de az andalúz akcentus annyira eltér a hagyományos félszigeti nyelvjárástól, főleg Sayago tájszólása, hogy szerintem még a portugált is jobban megértem), na ez szerintem már tényleg meglepő vendégszeretet. Köszönet érte, gracias!

Sayago és családja

A négy nap alatt bejártunk néhány jó kis élőhelyet. Elsősorban a vizes területeknek örültem, de voltunk hegyesebb és pusztásabb részeken is. Mivel az előzőekben már röviden írtam ezekről a helyekről, időrendes beszámoló helyett néhány sort írok az egyes meglátogatott helyekről általánosságban. Így legalább csak részben ismétlem önmagam.

Aki a tipikus spanyol célfajokra hajt, az nyugodtan kihagyhatja ezt a környéket az útitervből, de ha valaki csak véletlen erre jár és madárhiánya van, az bátran beugorhat. Pontosabb helyszíneket szívesen mondok szóban.

Huelva környéki dombvidék

Szárazabb puszták narancs- és olívaültetvényekkel, valamint erdőfoltokkal tarkítva. A kuhi hazája. Az egyik éjszakázóhelyen minimum 25 kuhit számoltunk, tehát szerintem kijelenthetjük, hogy nem ritka a környéken. Még a hálónkba is beesett egy, de erről már írtam. A kuhi mellett rengeteg a kékszarka, sok a pacsirta, van pár jobb ragadozó, de egyéb, magyar madarász számára izgalmas fajjal nem kecsegtet a terület.

Marismas del Odiel

Látkép flamingókkal

Szűk értelemben az Odiel folyó torkolata és lagúnái, de a Huelva közvetlen tőszomszédságában fekvő Marismas del Odiel természetvédelmi terület magába foglal tengerparti dűnesorokat, néhány erdőfoltot és egy hatalmas sólepárlót. A terület számunkra legérdekesebb faja a bütykös szárcsa, amiből kábé egy pár költ itt, úgyhogy a kifejezetten tvíccsereknek nem a legjobb célpont. Viszont aki élménymadarászni szeretne és nem mega, de jó kis fajokat látni, annak tökéletes. A dagály-apály váltakozás megfelelő szakaszában nagy tömeg limikóla, réce, vöcsök, flamingó és sirály járja a lagúnákat, partszegélyeket és sólepárlókat. A pár kilométer hosszú tengerbe nyúló mólóról főleg viharos időben tengeri fajokra van jó esély, a dűnesorokon és a strandon az azokra jellemző partimadárfajok várják a látogatókat. Költési időszakban itt van Európa állítólag legnagyobb kis csér telepe, de költenek itt sziki fajok is, mint pl székicsér, ugartyúk, széki lile. Télen az Odiel folyón a telelő alkákat, esetleg más északról érkező tengeri fajokat lehet látni.

A hely szép lenne - ilyen tengerparti élőhely-típusok nem nagyon vannak otthon - csak sajnos Huelva ipartelepe csúnyán belerondít a háttérbe. (A gyárrengetegnek köszönhetően Huelva Spanyolország legszennyezettebb városa, a lakosok, főleg a gyerekek komoly egészségügyi problémákkal küzdenek a szennyezőanyagok miatt.) Néhány nap alatt azonban nem hal bele senki sem a szennyezésbe, úgyhogy aki nem rohadt tvícser, csak madarászna, annak érdemes benéznie ide. Ami még nekünk, belföldi gyerekeknek kihagyhatatlan, az a terület tengerpartja. Gyönyörű kagylók, öklömnyi tengeri csigák, cápatojások, és egyéb óceáni nyalánkságok hevernek tonnaszám a tengerparti homokban.

A terület nagy része zárt, a park állatkórháza melletti igazgatóságon lehet engedélyt kérni a belépéshez. Érdemes lehet előre e-mail-ben egyeztetni.

A park állatkórházába, ehhez a bájos keselyűhöz is benéztünk

Veta de Palma

Néhány márványos réce

Sajnos ez a P.N. Donana egyik szigorúan zárt területe, vezető nélkül nem lehet belépni, úgyhogy nem is áradozok a madártömegekről, amik ezt a rizsföldekkel körbevett halastórendszereken húzzák ki a telet. Meg asszem nagy vonalakban írtam is már róla. Maradok a puszta számoknál: 100.000 réce, melyek között ott jártunkkor legalább 200 márványos récét láttunk, sokszáz főleg feketenyakú vöcsök, 20.000 körüli flamingó, melyek közé néha elvegyül egy-egy vad eredetű kis flamingó. Az átrepülő sokszázas limikólacsapatok látványától egyből megdobban az amerikai ritkaságokra áhítozók szíve, a nádasokból pedig kék fú ugrik ki kábé minden tíz méteren. Szóval nagy fajok itt sincsenek, csak hihetetlen tömegek. A fajvadászoknak ne fájjon a szívük ha nem mehetnek be.