Népszerű bejegyzések

2009. november 12., csütörtök

Nem madaras: dolgokról általában

2009.11.12.

Jelen bejegyzés célja kettős. Amikor hazamegyek, majd le kell adnom valami összefoglalót az itt töltött időmről, és azt nem lehet az sörárulásról, a nőnek öltözésről, az állandó bulizásról és a madarászásról megírni, ezért most megpróbálom gyorsan összefoglalni hogyan is telnek itt a hétköznapok. Másrészről egyre több olyan visszajelzést kapok, hogy mennyien utálnak meg irigyelnek engem amiért itt vagyok, amit mellesleg teljesen jogosan tehetnek. Visszaolvasva a blogomat tényleg két dologra van nagyon kihegyezve, a bulizásra és a madarászásra. Úgyhogy most röviden írnék az itteni hétköznapokról és az itteni életvitel kevésbé napos oldaláról is. Meg kell hogy mondjam, itt sem folyik Kőbányai a csapból és itt sem mossa ki magát a mosatlan. Már két hónapja itt lakom és most már beálltam egy úgymond rendezettebb életvitelre, mindennek megvan a maga helye és ideje. Legalábbis többé-kevésbé. Na jó, most egy kicsit túloztam, fogalmazzunk inkább úgy, hogy létrehoztam valami rendszert a káoszban. Nézzük pontról pontra.

Suli: a legmegdöbbentőbb, hogy minden nap be kell mennem az iskolába. Itt elég komolyan veszik a tanítást. Van, hogy este hétig vagy fél nyolcig bent vagyok a suliban. Ezen kívül a tárgyak többségén adnak házi feladatot, amit nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz elkummantani. Emiatt délutánonként vagy esténként minden nap egy-két órát a házi felett töltök. Tisztára olyan, mint a középiskolában. Meg vannak ezek húzatva. Emellett igen kevés idő jut nyelvtanulásra, de azért arra kínosan ügyelek, hogy minden héten legalább egy vagy két délutánt spanyolozással töltsek.

A tárgyaim túlnyomó részét angolul hallgatom, de a sulis spanyol nyelvtanfolyamon kívül van két spanyol tárgyam is. A mikroökonómiát spanyolul bevállalni lehet, hogy kicsit túl merész húzás volt, mivel se a nyelvet nem értem, sem pedig a gazdaságtant. Na mindegy, majd lesz valahogy.

A suli hatalmas. Egy külön város. 45000 (nem elírás, negyvenöt-ezer) diák jár erre az egyetemre. A felszereltség általában egy kicsit a hazai színvonal felett van, de annyira nem feltűnő a különbség. Amiben viszont nagyon veri az UPV a magyar sulikat, az a szociális részleg, vagy nem tudom hogy mondjam milyen részleg. Rengeteg sportlehetőség és sportpálya (lehet falat mászni, búvárkodni vagy akár vitorlázni is, az olyan szokványosabb sportokat nem is sorolnám fel, mint például a squash, tenisz, vagy a kerékpározás), van vagy öt-hat focipálya, kávézók, végtelen számítógépterem, gigantikus könyvtár, egy háromemeletes épület csak a diákok pihenéséért (csocsóval, kanapékkal), ingyenes és jól felszerelt dvd és videokölcsönző, stb. Az egyetemen még nem találtam olyan számítógépet, amin ne lenne fent a legújabb autoCAD, archiCAD, ArcGIS, Matlab, meg még néhány olyan program, amit nem is ismerek. Szóval itt aztán tényleg odafigyelnek arra, hogy a diákoknak mindenük meglegyen, hogy csak a tanulásra tudjanak koncentrálni. Emellett a suli kinézete sem rossz. Az épületek szocreál beütésűek, tehát mondhatni csúnyák, viszont a zöldfelületet nagyon rendben tartják. Jó itt diáknak lenni, csak (sajnos) itt tényleg tanulni is kell néha.

Hétköznapok: az élet itt drága, legalábbis az otthonihoz képest. Magyarország nagyon olcsó. Nagyon a fogamhoz verem a garast, de így is annyi pénzt költök, amennyiből otthon királyként élhetnék. Még így is a lakótársaim közül én vagyok messze a legcsóróbb. Spórolok ahol csak lehet. Átlag napi kétszer eszem, csokit még nem vettem mióta itt vagyok, üdítőt ha nem kísérőnek kell, akkor csak ünnepnapokon veszek. A tömegközlekedés és a kultúrprogram szavakat ideiglenesen kitöröltem a szótáramból. Alkoholból is csak a legolcsóbb járja, sodort cigit szívok, bulizni pedig a néhány drágább múltbeli buli óta pénz nélkül vagy max öt euróval járok. A kávéról is leszoktam, ha muszáj, akkor instant kávét csapatok. Lássuk az árakat. A nem túl hatalmas szobámért két kilót kell kicsengetnem euróban minden hónapban és erre rájön még a rezsi, és ez nem az elitnegyed. Ha nincsenek nagy igényeim, és tényleg nincsenek nagy igényeim, akkor a kaját kábé annyiért tudom beszerezni, mint otthon. Mondhatnám úgyis, hogy ha megelégszel a legsilányabb minőséggel (ami azért magasan veri a tecsogazdaságos minőséget), akkor olcsón ki lehet jönni. Viszont minden más sokkal drágább, mint otthon (a tömegközlekedés horror árú, mindenféle belépő vagy szolgáltatás is elég borsos, legalábbis magyar szemmel). Bárban inni vagy étteremben enni számomra az álom kategóriába tartozik, de persze itt is lehet találni elérhető kifőzdéket, vagy akciós éttermeket. Aminek nagyon örülök, hogy a kommersz és a bor olcsó! Olcsóbb, mint otthon!

Lakás, lakótársak: a kégli király. Nagy, elférünk, szépen rendben tartott és mondhatni jól felszerelt. Legalábbis rendben volt tartva, mielőtt beköltöztünk. Persze a felszereltséget mi is gyarapítjuk, éjszakánként egész jó dolgokat lehet találni az utcán, amiket csakúgy kiraknak a kukák mellé. Persze ehhez gyorsabban rájuk kell akadni, mint a kukabúvárok. Találtam már nagyon király poharat, meg egy széket az erkélyre, azon ülve szoktam cigizni.

A lakótársak jó arcok alapvetően (egy olasz, egy török, egy mexikói és egy lengyel; róluk írok majd részletesebben). Egy apró hibájuk, hogy kicsit eltérő a tisztaságigényünk. Nem vagyok nőből és nem vagyok rendmániás (szüleim bizonyíthatják:)), de amikor bokáig ér a por, azt én már felsöpörném, kajálás után én le szoktam takarítani az asztalt és nem csak lesöpörni a maradékot a padlóra, amikor már annyi szemét van a szemétszobában (elvileg mosókonyha), hogy nem lehet kimenni a teraszra, akkor azt én már levinném a kukába, a fürdőszobai dolgokról meg inkább nem is beszélnék. Szóval elég keményen lejjebb kellett adnom a tisztaságigényemet, ami nem volt könnyű, viszont legalább rájöttem, hogy a magyar az igenis egy tiszta nép!

Szabadidő: a suli és tanulás tényleg rengeteg időt elvesz a madarászattól és a bulizástól (madarászás átlag heti két félnap, bulizás szerdától szombatig minden este), a házimunka meg a főzőcskézés is mindennap egy-két órát kitesz, úgyhogy tényleg alig van olyan pillanat napközben, amikor épp nincs mit csinálni. Viszont amikor van, akkor általában spanyolozok, netezek, blogot írok vagy a strandra vagy a városba megyek nézelődni.

Az esték itt a lakásban mindig jó hangulatban telnek, majdnem minden nap jön valakinek valami haverja vagy csoporttársa, emiatt mindig meg lehet ismerni egy-két új arcot, beszélgetni, meginni egy sört együtt, sztorizgatni vagy épp csak együtt vacsorázni. És ez egy baromi jó dolog, nagyon tetszik.

Életvitel: kicsit el van tolódva. Este tízig még délután van, kilenc előtt nem vacsorázik senki, éjfél előtt nincs buli sehol, és sok klub csak reggel 7-8 körül zár. Napközben sokan sziesztáznak, délután egytől négyig mondhatni kihaltak az utcák. A dolgokat általában lazán kezelik az emberek, bár kiemelném, hogy a lazaság most itt nem a lustaságot jelenti, mint például az olaszoknál. Az emberek vidámak, nyitottak, barátságosak és segítőkészek.

Azt hiszem az általános dolgokról ennyi elsőre elég is lesz. Ez volt az uncsi rész, vagy legalábbis még unalmasabb, mint a többi bejegyzésem. Egyszer majd írok egy szösszenetet arról, hogyan is érzem magam itt, milyen is ez a dolog belülről és milyen érzéseket vált ki az emberből. Most csak annyit mondanék röviden és tömören, hogy k jó nekem itt, nagyon k jól érzem magam, de itt és most ennél többet nem írnék, szóljon ez az írás csupán a száraz és unalmas tényekről.

2009. november 8., vasárnap

Nem madaras: szerdai lazulás

2009.11.05.

Szerda. Szokták mondani hogy a történelem ismétli önmagát. Tényleg ismétli. Most nem az értékek elhagyására gondolok, hanem a nőnek öltözésre. Az igen erősre sikeredett pénteki buli után szerdán már kicsit lájtosabbra vettük a figurát, de vannak közös vonások a pénteki bulival. A vasárnapi fogadkozós nap után a hétfőt az elhagyott értékek pótlásával töltöttem. Este kiderült, hogy szerdán transzszexuál partit rendeznek az egyik kis tucatklubban. Szokták mondani, hogy okos ember más hibájából tanul, de arról nem szól a fáma, hogy ki tanul a saját hibájából. Hát én nem. Biztos, ami biztos alapon Zsuzsival leugrottunk megnézni ezt a bulit, aztán amikor láttuk, hogy vannak beöltözött emberek, fogadkozás ide vagy oda, hazajöttünk és beöltöztünk mi is. Zsuzsinak a saját melósruhája és az én ruhatáram állt a rendelkezésére, és végül is igazi lakótelepi suttyóprolireppernek sikerült beöltöznie. Felmerül a kérdés, hogyha ő az én ruháimban lakótelepi suttyóprolireppernek néz ki, akkor vajon én hogy nézek ki azokban. Az én felszerelésem kicsit hiányos volt, mivel legutóbb a paróka meg a szoknya elmaradt, de azért még így is a vad kategóriába tartozott, simán kinéztem egy olyan tizenhat éves plázacicának rövid hajjal. Ha már kiadtam ezért a göncért egy eurót, nehogy már csak egyszer vegyem fel! Persze, hogy ki tudjuk vitelezni a dolgot, levertünk néhány vébékát húzóra, aztán megindultunk. Így, hogy végre beengedtek minket, tök jól éreztük magunkat. Nem csináltunk semmi gázosat, kivéve hogy mindenkit leputáztam, meg minden csajnak mondtam hogy az én didkóim sokkal jobbak mint az övéik, és ha nem hiszik, akkor teszteljük le egymásét (amúgy kiderült, hogy nem ez a legjobb csajozósduma). Ez szerintem annyira nem gáz. És ami a legjobb, hogy nem hagytam el semmimet! Mondjuk mivel szerdáig még csak a mobilomat sikerült hiánypótolni, ezért nem is nagyon volt mit elveszteni.

Viszont a lakótársaim már tényleg kezdik azt hinni, hogy van valami kis defekt a beállítottságommal kapcsolatban és már a suliban is néhány lány úgy hív, hogy bitch. Ezt azért majd nehéz lesz levakarni magamról, lehet jobb lenne új barátokat keresni. Najó, csak vicceltem.

Madaras: két újabb nap



Kezdek ellustulni, már nem írok külön egy-egy madarászásról, hanem próbálom egy kalap alá venni őket. Múlt hét vasárnap Boscoval egy tengerparti dűnesor átnézése után Albufera déli határára mentünk. Itt már vannak dombok is sziklákkal, de azért hegynek még nem mondanám őket. Ezek gyors átnézése után rizsföldeztünk. A mennyiség nagyon jó, bár a talajvízszint emelkedése miatt egyre kevesebb a limikóla. Jobb fajok: széki lile, fenyérfutó, korallsirály, szula, kis sólyom, vándorsólyom, törpesas, kék kövirigó.


Most szombat reggel ismét felvett Bosco és elvitt madarászni. A kocsiban mondta, hogy nagyon korán haza kell mennie, úgyhogy inkább átadna egy másik madarásznak, Toninak, mert ő tovább marad. Pujolban találkoztunk vele, itt gyorsan levarrtunk egy sárgagyűrűs kentit, aztán átszálltam Tonihoz. Toni madarászként dolgozik a parknak (hogy pontosan mit csinál azt nem sikerült megértenem, annyira még nem megy a spanyol), emellett egy utazgatós madarász és a fajokat is számolgatja, tehát tvícser is, ezért alapból megvolt a téma a napra. A szokásos helyek után egy golfpályára és a mellette lévő tengerpartra mentük. Szuper kis hely, pár óra alatt átnézhető, több -féle élőhellyel. A tengeren láttunk egész jó távolságból (persze a fotózáshoz messze, ezért lett ilyen silány ez a kép) egy százas csapat baleári vészmadarat! Emellett az érdekesebb fajok: sok vörös fogoly, bujkáló poszáta, korallsirály, szula, szirtifecske, füstifecske (itt is későinek számít ilyenkor), füstös cankó, fenyérfutó, törpesas, stb.