Látogatás az őrült városba, Valenciába

Csütörtök este érkeztem Valenciába, ahol Betti ismét fantasztikus vacsorával fogadott. Yamila, Betti argentín nagyon jó barátnője is csatlakozott hozzánk, majd a lasagne és néhány liter sör elfogyasztása után bele is vetettük magunkat az estébe. Nagy tervünk nem volt, csak meglátogatni néhány ismerőst, beugrani Betti olasz pasijának a bárjába, aztán átbeszélgetni és átsörözni az éjszakát. Hát így is lett. Csatlakozott hozzánk Janicimborám is, és végülis az ő lakásán kötöttem ki éjszakára, volt mit megbeszélnünk, már nagyon régen nem találkoztunk. Aztán jött a péntek.

Pénteken egy nagyon frankó kis madarászás után közös argentín jóbarátunk szülinapjának apropóján befizettünk egy tapaszbárba egy menüre, ami mellé barra libre (ingyen ital, amennyi belédfér) is társult. A két argentín jóbaráttal és két brazil sráccal kellemesen elütöttük az estét az étteremben, aztán mentünk is vissza Bettihez, mert ott várt minket az egyik nagyon kedves rokonom.
Van nekem egy rokonom, akivel újabban nagyon sokat találkozunk és aki általában mindig a legjobbkor van a legjobb helyen. Ez a rokonom nagyon sokszor elkísér és mivel igen tapasztalt az élet rengeteg területén, a problémák többségére tudja a megoldást. Legyen az szívügyi probléma, egy kis vita két ember között, rosszkedv vagy szorongás, ez a rokonom mindegyikre tudja a megoldást. Mindig feldobja a bulikat, általában megoldja a gondokat és néha még a félénk fiataloknak is segít, hogy egymásra találjanak. Őt Ginbácsinak hívják és nagyon jó arc. Éppen ezért sokszor elhívom magammal amikor szórakozni megyek, vagy csak beszélgetni valakivel, mert jobb az úgy, ha ő is ott van. Ginbácsinak nagyon sok barátja van, még nemzetközi szinten is, Bettiékkel és az argentínokkal is igen jóban van, ezért nem maradhatott ki a péntek estéből sem. Mire visszaértünk az étteremből, Ginbácsi már ott várt minket Betti lakásában.

Bettivel és az argentin jóbarátokkal

Ginbácsi most is sokat dobott a hangulatunkon, így jókedvűen vágtunk neki a péntek éjszakának. Egyik kedvenc valenciai helyünkre, a Rumboba mentünk, ahol nagyon kellemesen töltöttük az éjszaka maradék részét. A részleteket mellőzve csak annyit mondanék, hogy valaki megint letépte rólam az egyik kedvenc ingemet az este még igen korai szakaszában. Az elmúlt évben ez már a negyedik ruhám, ami egy buliban egy ruhatépkedős állat áldozatává vált. Nem tudom, de szerintem nincs ráírva a fejemre az, hogy "tépd le az ingem", de valamiért mégis többször történik meg velem ilyesmi, mint másokkal. Az elmúlt évben már négyszer. Lehet, hogy a patentos ing nem hülyeség, szerintem mostantól csak patentos felsőket kéne vennem. Aztán a Rumboban még arra is rájöttek a srácok, hogy milyen vicces dolgokra lehet használni egy szívószálat, és az is kiderült, hogy az arc és egyéb testrészek nyalogatása nem csak egy-két hülyegyerek régi fiatalkori szokása volt, hanem meglepő módon lányokra is rátör néha ez a dolog. Nagyon mókás. Főleg az, amilyen arckifejezéssel nézik a közeli srácok, ahogy a lányok "kóstolgatják" valamelyik havert. Másnap az este fotóit visszanézve felmerült bennünk a kérdés, hogy hogy a viharba nem dobtak ki minket a diszkóból, de aztán rájöttünk, hogy Valencia az egy ilyen város, itt kicsit kevesebb dolog furcsa, mint más városokban. Már ha egyáltalán van olyan dolog, ami túlzásnak, túl durvának vagy furcsának minősül errefelé. Szerintem nincs.

Szombaton argentín szülinapi mulatságba voltunk hivatalosak Cullerába, a Valenciától délre fekvő üdülővároskába. Jani dolgozott, úgyhogy Bettivel ketten mentünk. Természetesen vittük magunkkal Ginbácsit is, mert ő sem maradhatott ki egy ilyen buliból. A lakásba megérkezve a ház valenciai ura már mosolyogva és ujjal mutogatva fogadott minket, mondogatva, hogy ő már ismer minket. Kérdeztük, hogy honnan, mire nevetve válaszolta, hogy látta a tegnap esti fotókat. Bettivel csak kicsit akartunk elsüllyedni.

terülj-terülj asztalkám

A bulira olyan harmincan jöhettünk össze, elsősorban dél-amerikaiak és helyiek, de volt szenegáli és litván látogató is. Az argentín házigazdák rendesen kitettek magukért, hatalmas halom harapnivalóval várták a vendégsereget. Nagyon jól elszórakoztunk, sok új barátot szereztünk és ismét sokat tanultunk más kultúrákról. Nagyon tetszett, hogy ezen a születésnapi bulin, ugyan a fiatalok voltak túlsúlyban, de volt jópár idősebb anyuka, apuka és ismerős bácsi is. Baromi jól elvoltunk a nagy családi összejövetelen. Volt egy kihagyható félórás session, amikor a rokonság amúgy halál jófej tájcsi-oktató tagja levágott egy kisebb hisztit az egyik vendég miatt, de ezen is sikerült hamar túltennünk magunkat és folytatni a szórakozást. Olyan egy felé megindultunk az egyik helyi diszkóba, nagyjából az egész vendégsereg együtt ment, az ötven körüli anyukákat és apukákat is beleértve. Ők is ugyanúgy tartották a poharukat, amikor a diszkó előtt előkerült Ginbácsi és amikor minden elfogyott, ők is bejöttek mulatozni. Mint egy hatalmas család. Gyakorlatilag azok is voltunk. Együtt csapattuk hajnalig. A madridi árakhoz képest nevetségesen olcsó öteurós cubáták (long-drinkek) biztosították a folytatást reggelig. Az idősebbek persze hamarabb leléptek, mint mi, az afterpartiba csak egészen kevesen jutottunk el, de jött velünk a család ura is, aki addigra már meglepően őszinte állapotba került:-). Aztán nemsokára, egy-két világmegváltó beszélgetés után végülis vendéglátóink lakásában kötöttem ki. Reggel még szembesültem egy-két igen meglepő dologgal, többek között azzal, hogy előző este elittam minden pénzem és nem maradt a hazaútra, de szerencsére a házigazdáknak hála ezt is sikerült orvosolni. Futólépésben húztam a vonathoz, hogy nehogy lemaradjak a madridi buszról. A nagy rohanás ellenére még azért belefért egy nagyon gyors sör Bettivel és Janival, értékelendő az elmúlt két napot, de aztán rohantam a buszállomásra.
Van egy olyan elméletem, hogy amikor Sodoma elpusztult, nem halt meg mindenki, hanem a túlélők útra keltek és Valenciában találtak új otthonra, ahol folytathatták az addig megszokott életmódjukat. Tudom, nem túl valószínű, hogy ez így van, de már egy ideje Madridban lakok és Madridot Valenciával még csak egy lapon sem lehet említeni, ha az őrültségről és a duhajkodásról beszélünk, hogy a hupákolást már ne is említsem. Egészen újszerű, ahogy itt a párkapcsolatok működnek. Akinek van valakije, azok többsége is legalább még egy-két másik vasat tart a tűzben, vagy egy-két szeretője van, vagy legalábbis próbál szerezni még egy-két alkalmi hálótásat. Láttam már ilyet, de hogy itt szinte mindenki így csinálja, na ezen leesett az állam. Van egy-két konzervatívabb egyén, aki megmaradt a hagyományos egy fiú-egy lány felállásnál, de a többség nem, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy itt ez legalább annyira természetes, mint amikor Csöpi, a festőember a Saffer borozóba érve egy házmestert kér kezdésnek, és ha valami, hát akkor ez tényleg egy mindennapi szokványos dolog. Itt még a nagyon nagy csajozós srácok jelmondata, a "csak az foglalt, akin fekszenek" sem igaz, mert kis túlzással itt még az sem mindig számít foglaltnak. Még akkor is megy a kavarás másokkal, amikor ugyanabban a buliban ott van a pasijuk vagy a csajuk az új kalandokra vágyó partiarcoknak. Oké, ilyen van mindenhol, de hogy ez legyen a normális, bevett szokás?! Csak egy példa: egy igen jóképű srácnak egy olyan szupergádzsi barátnője van, akinek mindenki simán megkérné a kezét. Nos, ez a srác, amikor nem volt ott a barátnője, összekavart egy olyan lánnyal, akinek már jópár éve pasija van. Még ugyanezen az estén kicsit később ugyanez a lány összekavart egy másik sráccal is, akivel végül együtt is aludt, majd mindezt másnap megismételték úgy, hogy a lány barátja is ott volt. Eközben, ugyanabból a bandából egy másik srác úgy kavart egy lánnyal két este is, hogy neki is, meg a lánynak is már jóideje van kapcsolata. Első este a lány pasija volt jelen, második este pedig a srác barátnője. És ez csak egy szokásos, átlagos hétvége volt, egy kis társaság esetében. Bárki bárkivel bárhol bármikor. Nagyjából így tudnám jellemezni a párkapcsolat új fajtáját, ami Valenciában igen jellemző. Az összevissza kavarásokra és párórás alkoholmámoros szerelmekre még rájönnek a mindennapos féktelen, őrült partik, amelyekből most kettőt volt szerencsém megszemlélni. A pikáns részleteket, amelyek érdekessé tették volna ezt a bejegyzést, részben a megfakult emlékek, részben lelkiismereti okok miatt kihagytam, de kétkedik még valaki, hogy Valencia nem egy őrült város?

Madaras: látogatás Albuférában

Az hagyján, hogy itt nincs tengerpart, de Madridnak még a közelében sincsenek értékelhető vízes élőhelyek. Ebben a szottyadt esős őszi időben a strandnélküliséget még valahogy kibírnám, de hogy gyakorlatilag két hónapja néhány eltévedt szürkegémen, kormoránon és kis kócsagon kívül más vízimadarat nem láttam, na ez már kezdett elviselhetetlenné válni. A hétvégére meghívást kaptam egy cullerai szülinapi bulira, és amúgy is meg akartam látogatni Bettit és Janit, a valenciai jóbarátokat, úgyhogy összekötve a kellemeset a még kellemesebbel, végre egy kis vízimadarázást is beterveztem. A feszített hétvégi program miatt még pénteken sikerült kijutnom Albuférában az egyik kedvenc helyemre, Devesa del Salerbe, a golfpálya melletti tengerparti dűnesorra.
Ez a hely a viszonylag nagyszámú partimadár, sirály, vészmadár, a bokrosok poszátái és az itt telelő sarkantyús pityerek miatt lopta be magát a szívembe, de maga az élőhely is elég baba. Ráadásul gyönyörű időt is sikerült kifognom, november közepén a 27 fok itt sem mindennapi jelenség. Sejtettem, hogy a télre érkező sarkantyús pityerekhez és a decembertől a partközelben portyázó százas vészmadárcsapatokhoz kicsit korai az időpont, de legalább az időjárás kárpótolt. A tengerpartra érve sokszáz partimadár, főleg fenyérfutó fogadott, amik jó szokásukat megtartva most is meglepően bizalmasak voltak. A sirályok nem produkáltak valami jól és vészmadarat sem sikerült látnom, viszont a dűnesor már sokkal izgalmasabb volt, mint legutóbbi látogatásomkor. A sarkantyús pityert próbáltam megtalálni a réti pityer csapatokban, és miközben sűrű cikkcakkban fésültem át a terepet, néhány régen látott madárfaj is a szemem elé került. Több tíz vörös fogoly, néhány vadászgató törpesas, a mindenhol tömeges pásztorgémek néhány képviselője és a dűnéken telelő gyakoribb énekesfajok színesítették a napot. Megérkeztek végre a bujkáló poszáták is, amikről ismét bebizonyosodott, hogy nem véletlen ez a nevük. Fotózni gyakorlatilag lehetetlen őket, de még bokron ülő madár megpillantásához is szerencse kell, mert valamiért mindig egyből a bokor belsejébe vágódik be, amikor sikerül kiszúrni egy repülő példányt. Habár baromira kerestem, a sarkantyús pityer nem került elő. Ennek ellenére végre egy nagyon jó, főleg vízimadaras napot sikerült megejteni.

Jobb fajok: törpesas, csigaforgató, hpf, apf, fenyérfutó, ezüstlile, széki lile, parti lile, szürke cankó, korallsirály, heringsirály, kenti csér, vörös fogoly, bujkáló poszáta, kucsmás poszáta, stb.