Népszerű bejegyzések

2009. november 18., szerda

Nem madaras: látogatás a gólyák városában (Lleida)

2009.11.13-15.

Már régebb óta terveztük Tamás Ádámmal, hogy amikor spanyolban leszünk, akkor meglátogatjuk egymást egy közös madarászás céljából. Elsőnek én mentem Lleidába, a gólyák városába. Sokak számára ismert az a jelenség, hogy mi történik akkor, amikor néhány magyar találkozik egymással külföldön. Igen, isznak és buliznak. Ez most sem történt másképp. Nem kell meglepődni ezen, ugyanis vendéglátóim, gyakorlott soproni kollégistaként igencsak pengék ezen a téren. A bulik előtti bevezető és a bulik utáni másnapi (érted, másnapi) levezető sztorizgatásokon olyan mókás történeteket hallhattam a soproni diákéletről, mint például az 'és amikor Dzsudzsák lehányta a fejed' és egyéb, nem kevésbé szórakoztató, ám nyomdafestéket és blogmoderátort nem tűrő című történetek. (Az élénkebb fantáziával rendelkezők ne féljenek elengedni a képzeleteüket.) Ezeket hallva már sejthettem, hogy ők sem csapatják kevésbé lájtosan, mint én szoktam, sőt! Vendéglátóim, Ádám (dunai hajós, soproni-kecskeméti madarász), Laci (a vébéká, azaz soproni nevén massza és a madarak nagy hódolója) és Dávid (becenevén Csíra, a nők nagy szerelmese, persze mindenki a nők nagy szerelmese, csak épp ő a többieknél jobban és többet) igazán jó srácok és mindent megtettek, hogy jó legyen a hétvége. Jó is lett.

Pénteken international dinnerrel kezdtük, leszámítva, hogy most nem kajálásról szólt a dolog, hanem inkább pusztítottuk a masszát. Utána egy jazz-koncertre mentünk. Hát én sem hittem volna, de legalább most már ez is megvolt, az ilyen kötelező kultúrprogramokból már csak az opera és az irodalmi felolvasóest van hátra, de ezekkel megvárom szerintem a bűvös negyvenedik szülinapom. Amúgy meg kell mondjam, nem volt rossz a koncert, sőt élvezetes volt. Azért nem tombolnék diszkóban ilyen zenére, de meghallgatni meg lehet. Sőt, tetszett a koncert. Ha az opera is van olyan jó, mint ez, akkor lehet nem kéne várnom még tizenhét évet arra, hogy megnézzem. Nembaj, majd megkérdezem a kultúrsznob haverjaimat, hogy érdemes-e operába járni. A koncert után lenéztünk egy helyi diszkóba. Ádám adott három eurót, hogy próbáljunk meg venni belőle négy sört a pultnál, de ez persze nem jött össze. Aztán mivel Bob Sapp hasonmása (K-1-ben kevésbé jártas kollégáknak: Bob Sapp egy hárommázsás, homlokrakodó méretű négerharcos, amúgy nem vagyok jártas a K-1ben, egyedül Bob Sapp-et ismerem) távozásra szólított fel minket a záróra miatt, megindultunk hazafelé.

Szombaton a madarászás után Ádámmal elkövettük azt a hibát, hogy nem egyeztettük Lacival és Dáviddal, hogy mit és mennyit vegyünk a boltban. Ennek folyománya az lett, hogy az esti, Valenciában is jól ismert és rendszeres alapélelmiszernek számító chorizoszalámi-vaj-hagyma-kenyér menü után duplamennyiségű szesszel vágtunk neki az estének. Ugyanis Laciék is bevásároltak. A vacsi után befutott egy adag cseh luvnya. Eddig azt hittem, hogy a magyar és a lengyel csajok a legjobbak, de azt kell mondjam, hogy a cseh-koreaiak egyben a legjobbak. Ebben a kellemes társaságban igen gyorsan párolgott a nedű, majd megindultunk a Fisszuriba. Ez itt az ingyendiszkó. Itt voltunk tegnap is. Ma is ide mentünk. Be is mentünk. Kivéve Csírát és az egyik cseh csajt. Őket nem engedték be, mert későn jöttek. Alkalmazták azt az ősi elvet, hogyha nem megy elölről, akkor kezdheted hátulról (most nem vagyok teljesen biztos ebben, lehet felcseréltem az oldalakat, és akkor még csodálkozom hogy nincs csajom), tehát bejöttek a vészkijáraton. Összegyűlt a banda, buliztunk a magunk módján, még fogyasztottunk is, persze a spanyolban már jól bevált szokás szerint inkább csak a maradékpiákat vagy legalábbis azokat, amik annak néztek ki. Aztán négykor ismét megjelent Bob Sapp Kettő és mondta hogy menjünk. Erre Ádi aszongya: mi ez, hogy négykor vége a bulinak, megyek, megdumálom velük, hogy maradhassunk. Erre odament a dídzséhez és megpróbálta rávenni, hogy kapcsolják le a villanyt. Jól nézett ki távolról, ahogy győzködi a személyzetet, hogy még nem lehet vége a bulinak, de végső soron nem jött össze neki. Viszont öröm az ürömben, hogy miután kimentünk, még találtunk egy fél sört a bejárat mellett, amolyan vigaszdíj gyanánt. Hazafelé együtt mentünk a lányokkal és spanyolban először még virágot is vettem egy csajnak. Üröm az örömben, hogy Ádám majdnembarátnője volt az a lány, aki kapta, de szerencsére Ádi annyira nem vette lelkére. Bocsánat Ádám...! Mondjuk úgy emlékszem, hogy inkább a csaj hajt a jóképű dunai hajósra:-). Hazafelé még mentek az ötletelések, hogyan folytassuk az estét. Szerencsére Lacinak sikerült meggyőznie arról, hogy egy szál pélóban megkergetni a lányokat Lleida főutcáján annyira baromira nem dobná fel az estét és mindez még időben történt, tehát csak alsógatyáról kellett visszaöltöznöm. Ezek után valahogy szétváltak az útjaink és Lacival egy lájtos egy-két órás chorizoszalámi-vaj-sajt-kenyér reggeli/pótvacsora menüt kajoltunk a lakásukban, amíg befutottak a többiek és elmesélték, hogyan is telt az elmúlt pár óra.

Nagyon jól éreztem magam Lleidában, habár néha kicsit úgy viselkedtem, mint a skóciai panelsuhancok, akik ha kiszabadulnak otthonról, elfelejtik, hogy hol van a határ és ezért ezúton is bocsánatot kérek. Mindenesetre nagyon köszönöm vendéglátóimnak, Ádámnak, Dávidnak és Lacinak a vendégszeretetüket, tényleg nagyon jó volt nekem náluk.

Madaras: látogatás a gólyák városában (Lleida)

2009.11.14.

Már régebb óta terveztük Tamás Ádámmal, hogy amikor spanyolban leszünk, akkor meglátogatjuk egymást egy közös madarászás céljából. Elsőnek én mentem Lleidába, a gólyák városába. A madarászást egy közepesen erős buli után szombaton ejtettük meg. Ádám kivitt Alfésbe, ami egy tömegközlekedéssel elérhető kis falu, majd innen gyalog mentünk a közeli szeméttelepre. Útközben a környező földeken madarásztunk. Nagyon jó volt végre egy kis drylandet és néhány dombot látni. A spanyol listámra egész sok új fajt hozott ez a kis délutáni madarászás, arról nem is beszélve, hogy Alfést elhagyva szinte egyből bejött a kövi pacsirta, ami lifer volt nekem.

A szeméttelepen általam eddig sohasem látott mennyiségű gólyát mutatott Ádám (kb ötszáz madár, mellettük brutálsok pásztorgém, pár száz sirály, 35 vörös kánya), és mivel elég jó távolságra is voltak, elég könnyen tudtunk gyűrűket leolvasni.

Fel lettem készítve, hogy a szeméttelepről majd sokat kell gyalogolni be Lleidába, mert itt nem menő a stopposokat felvenni, de végül is mákunk volt és három diáklány néhány száz méter után felvett. Sajnos Lleidába érve ki is tettek minket. Mivel még világosban visszaértünk, ha lúd (akarom mondani gólya) akkor már legyen kövér, elmentünk még a városi katedrálishoz is az ott éjszakázó gólyákat leolvasni. Ezen a délutánon a két helyen összesen egy híján százhúsz gólyát sikerült leolvasnunk. Nem hittem, hogy le lehet olvasni ennyi gyűrűt egy nap, de megtörtént, és a soproni hajós ezt nyomja heti rendszerességgel. Ádám majdnem három hónapja van Lleidában és ezalatt nem tudom hány száz gyűrűt olvasott le részben a szeméttelepen, részben pedig magában a városban, a katalán központ nem kis örömére.

Lássuk a nettó fajlistát: pásztorgém, fehér gólya, vörös kánya (~35), barna kánya, vándorsólyom, kis sólyom, vörös fogoly, kövi pacsirta, sivatagi gébics, bujkáló poszáta, erdei szürkebegy, holló, kormos varjú, havasi varjú, kenderike, sordély, stb.