Mindenkinek beugrik valami jelkép egy ország nevének hallatán. Megfigyeléseim szerint Spanyolország esetében ez a jelkép talán a bikaviadal az Európa keleti részében élők számára. A kontinens nyugati felének népei Magyarországot a gulyás és a pálinka hazájaként ismerik és nagyon úgy érzem, hogy az ittenieknek ez a két dolog ugrik be kishazámról.
Eddigi utazgatásaim miatt már tudom, az első külföldi napok romantikájához hozzátartozik, hogy a frissen szerzett kollégákkal, barátokkal egyből számtalan közös programot tervezünk el, hát most sem volt másképp. A főnököm férjének egyik kedvence a gulyás, ezért kedves főnökasszonyomnak viszonylag gyakran kell elkészítenie e népszerű ételünket. Örült a lehetőségnek, hogy végre egy igazi magyar mutathatja meg neki, hogyan is készül az eredeti Ungarische Gulasch. Meg is állapodtunk: egyszer majd átmegyek hozzájuk, ő készít egy gulyást és én majd megkóstolom és értékelem.
Nagyon tetszett ez az alku, vártam is az alkalmat, hogy megtudjam, milyen is a spanyol gulyás. Idővel az alku egy kicsit módosult, az új verzió szerint nekem otthon kell majd készítenem egy gulyást, azt átvinni Eváékhoz, ahol ő is készít egyet, és ott összehasonlítjuk, ergó megversenyeztetjük a magyar és a spanyol verziót. Aztán a dolog még tovább finomodott, a legújabb változatban már abban maradtunk, hogy egyszer valakinél lesz majd egy összejövetel, ahova én majd hamarabb megyek és ott megcsinálom az igazi magyar gulyást. Természetesen ez a verzió valósult meg.
Egy szerdai munkaszüneti napra tűztük ki az időpontot. A kollégák vállalták, hogy a vásárlást elintézik, úgyhogy kedden a műszak vége felé össze is ültünk, hogy lediktáljam az összetevőket, pontosabban mondva leültünk megvitatni, hogy mit vegyenek. Mindenki tudja, hogy az igazi gulyás disznózsíron készül. Sajnos az egyik vendég nem ehet disznózsírt, úgyhogy mondták, hogy extraszűz olívaolajon kell majd abszolválnom a gulyáslevest. A következő kihagyásra kerülő, relatíve fontosabb alkotórész a bors lett hasonló okokból. A fehérrépánál kisebb tanácstalansággal fogadták, amikor megpróbáltam elmagyarázni, milyen is a fehérrépa. Kollegínám rá is keresett a neten, de errefelé a fehérrépa (nabo) még csak nem is hasonlít az otthonira, itt valami retekszerű dolog. Hát elkezdtem magyarázni, hogy ennek a zöldségnek semmi köze a hazaihoz, és a vitát lezárandó bejelentettem, hogy rendben, akkor megmutatom nekik az én fehérrépámat. Mielőtt elkezdtek fetrengeni a röhögéstől az irodatársak, még annyit sikerült mondaniuk, hogy jobb ha nem mutatom meg a fehérrépámat. Spanyolul ugyanis az a mondat, hogy "megmutatom a fehérrépámat", egyáltalán nem a zöldségre vonatkozik, hanem durva erotikus jelentéstartalommal bír. A Casa de campoban, a bokrok között portyázó mutogatós bácsik szájába való ez így, nem egy gasztronómiai vitába. Erről a kifejezésről egy spanyol se gondolja, hogy valaki tényleg egy zöldségre gondol, amit meg akar mutatni. Miután rájöttem a tévedésre, énis elkezdtem könnyezni a nevetéstől és már sejtettem, hogy ez az elszólásom (is) még hosszú ideig viccelődések alapja lesz. Az is lett.
Másnap már fél egyre megérkeztem Anabel kolléganőm lakásába, ahol neki is láttunk a gulyás elkészítésének disznózsír, bors és fehérrépa nélkül. (Mikor végre sikerült megmutatnom, hogy milyen is a magyar fehérrépa, kiderült, hogy olyan nem nagyon van errefelé, így kihagyásra került ez is.) Eddig mindig, amikor külföldieknek csináltam gulyást, hatalmas sikere lett, de őszintén szólva most rendesen izgultam a kihagyásra kerülő, amúgy nem lényegtelen alkotórészek miatt. Nem akartam beégni a tízfős vendégsereg előtt, ezért különleges figyelemmel és gyakran kóstolgatva hajtottam végre minden lépést, míg végül egész jó kis ízvilágot sikerült adni a levesnek. Ekkor hozzáadtam a zöldségeket, felöntöttem és szóltam a főnökömnek, hogy mostantól lezárhatja a csúcsnémet kuktáját és átveheti a befejezést. Le is zárta a kuktát, majd felrakta főni. Amikor felcsavarta csutkára a gázt, talán egy kicsit bizonytalan tekintetem lehetett, mert egyből mondta, hogy ne aggódjak, ez szuperedény, ezzel így kell csinálni. Kimentünk cigizni egyet és mire visszaértünk, füst és égett szag fogadott minket, ugyanis a néhány perc alatt teljesen odaégett gulyás. Nem elég, hogy ízében köze sincs az igazihoz, még oda is égett. Szuper. Sejtettem, hogy hamarosan követem a levest és énis teljesen leégek.
Spanyol szokás szerint valami könnyűvel, most tonhalsalátával vezettük fel a csődösre sikeredett gulyást :-)))))), aztán nekiestünk. Politikusi énemet elővéve fapofával próbáltam elhitetni az emberekkel, hogy ennek teljesen ilyennek kell lennie, és hogy a kis széndarabok ne tévesszenek meg senkit, azok is hozzátartoznak a dologhoz. Vagy bevették, vagy tényleg ízlett nekik. Valószínűleg csak illemből, de mindenki bőszen dicsérgette a főztömet, a többség kétszer is szedett és így el is fogyott az adag. Legalább a teljes égést megúsztam. Őszintén szólva én ilyen rettenetes gulyást még nem sokszor ettem, de mentségemre legyen mondva, hogy nem teljesen az én hibám, hogy odaégett.
Utólag kiderült, hogy mégsem lett teljes a csőd! Ma a főnökkel lementünk a lídelbe (spanyolul a Lidl-t "lídel"nek ejtik) és ott elújságolta, hogy a hétvégén gulyást kell főznie a férjének, de nem is akármilyet, hanem olyat, mint amilyet én csináltam:-))). Egyszer remélem azért majd lesz alkalmam, hogy megmutassam a kollégáknak, milyen is a minden összetevőjében igazi, nem odaégett gulyásleves.
Eddigi utazgatásaim miatt már tudom, az első külföldi napok romantikájához hozzátartozik, hogy a frissen szerzett kollégákkal, barátokkal egyből számtalan közös programot tervezünk el, hát most sem volt másképp. A főnököm férjének egyik kedvence a gulyás, ezért kedves főnökasszonyomnak viszonylag gyakran kell elkészítenie e népszerű ételünket. Örült a lehetőségnek, hogy végre egy igazi magyar mutathatja meg neki, hogyan is készül az eredeti Ungarische Gulasch. Meg is állapodtunk: egyszer majd átmegyek hozzájuk, ő készít egy gulyást és én majd megkóstolom és értékelem.
Nagyon tetszett ez az alku, vártam is az alkalmat, hogy megtudjam, milyen is a spanyol gulyás. Idővel az alku egy kicsit módosult, az új verzió szerint nekem otthon kell majd készítenem egy gulyást, azt átvinni Eváékhoz, ahol ő is készít egyet, és ott összehasonlítjuk, ergó megversenyeztetjük a magyar és a spanyol verziót. Aztán a dolog még tovább finomodott, a legújabb változatban már abban maradtunk, hogy egyszer valakinél lesz majd egy összejövetel, ahova én majd hamarabb megyek és ott megcsinálom az igazi magyar gulyást. Természetesen ez a verzió valósult meg.
Egy szerdai munkaszüneti napra tűztük ki az időpontot. A kollégák vállalták, hogy a vásárlást elintézik, úgyhogy kedden a műszak vége felé össze is ültünk, hogy lediktáljam az összetevőket, pontosabban mondva leültünk megvitatni, hogy mit vegyenek. Mindenki tudja, hogy az igazi gulyás disznózsíron készül. Sajnos az egyik vendég nem ehet disznózsírt, úgyhogy mondták, hogy extraszűz olívaolajon kell majd abszolválnom a gulyáslevest. A következő kihagyásra kerülő, relatíve fontosabb alkotórész a bors lett hasonló okokból. A fehérrépánál kisebb tanácstalansággal fogadták, amikor megpróbáltam elmagyarázni, milyen is a fehérrépa. Kollegínám rá is keresett a neten, de errefelé a fehérrépa (nabo) még csak nem is hasonlít az otthonira, itt valami retekszerű dolog. Hát elkezdtem magyarázni, hogy ennek a zöldségnek semmi köze a hazaihoz, és a vitát lezárandó bejelentettem, hogy rendben, akkor megmutatom nekik az én fehérrépámat. Mielőtt elkezdtek fetrengeni a röhögéstől az irodatársak, még annyit sikerült mondaniuk, hogy jobb ha nem mutatom meg a fehérrépámat. Spanyolul ugyanis az a mondat, hogy "megmutatom a fehérrépámat", egyáltalán nem a zöldségre vonatkozik, hanem durva erotikus jelentéstartalommal bír. A Casa de campoban, a bokrok között portyázó mutogatós bácsik szájába való ez így, nem egy gasztronómiai vitába. Erről a kifejezésről egy spanyol se gondolja, hogy valaki tényleg egy zöldségre gondol, amit meg akar mutatni. Miután rájöttem a tévedésre, énis elkezdtem könnyezni a nevetéstől és már sejtettem, hogy ez az elszólásom (is) még hosszú ideig viccelődések alapja lesz. Az is lett.
Másnap már fél egyre megérkeztem Anabel kolléganőm lakásába, ahol neki is láttunk a gulyás elkészítésének disznózsír, bors és fehérrépa nélkül. (Mikor végre sikerült megmutatnom, hogy milyen is a magyar fehérrépa, kiderült, hogy olyan nem nagyon van errefelé, így kihagyásra került ez is.) Eddig mindig, amikor külföldieknek csináltam gulyást, hatalmas sikere lett, de őszintén szólva most rendesen izgultam a kihagyásra kerülő, amúgy nem lényegtelen alkotórészek miatt. Nem akartam beégni a tízfős vendégsereg előtt, ezért különleges figyelemmel és gyakran kóstolgatva hajtottam végre minden lépést, míg végül egész jó kis ízvilágot sikerült adni a levesnek. Ekkor hozzáadtam a zöldségeket, felöntöttem és szóltam a főnökömnek, hogy mostantól lezárhatja a csúcsnémet kuktáját és átveheti a befejezést. Le is zárta a kuktát, majd felrakta főni. Amikor felcsavarta csutkára a gázt, talán egy kicsit bizonytalan tekintetem lehetett, mert egyből mondta, hogy ne aggódjak, ez szuperedény, ezzel így kell csinálni. Kimentünk cigizni egyet és mire visszaértünk, füst és égett szag fogadott minket, ugyanis a néhány perc alatt teljesen odaégett gulyás. Nem elég, hogy ízében köze sincs az igazihoz, még oda is égett. Szuper. Sejtettem, hogy hamarosan követem a levest és énis teljesen leégek.
Spanyol szokás szerint valami könnyűvel, most tonhalsalátával vezettük fel a csődösre sikeredett gulyást :-)))))), aztán nekiestünk. Politikusi énemet elővéve fapofával próbáltam elhitetni az emberekkel, hogy ennek teljesen ilyennek kell lennie, és hogy a kis széndarabok ne tévesszenek meg senkit, azok is hozzátartoznak a dologhoz. Vagy bevették, vagy tényleg ízlett nekik. Valószínűleg csak illemből, de mindenki bőszen dicsérgette a főztömet, a többség kétszer is szedett és így el is fogyott az adag. Legalább a teljes égést megúsztam. Őszintén szólva én ilyen rettenetes gulyást még nem sokszor ettem, de mentségemre legyen mondva, hogy nem teljesen az én hibám, hogy odaégett.
Utólag kiderült, hogy mégsem lett teljes a csőd! Ma a főnökkel lementünk a lídelbe (spanyolul a Lidl-t "lídel"nek ejtik) és ott elújságolta, hogy a hétvégén gulyást kell főznie a férjének, de nem is akármilyet, hanem olyat, mint amilyet én csináltam:-))). Egyszer remélem azért majd lesz alkalmam, hogy megmutassam a kollégáknak, milyen is a minden összetevőjében igazi, nem odaégett gulyásleves.
