Lassan már két hete, hogy egy fantasztikusra sikeredett búcsúhétvége után magamra aggattam potom 78 kilós poggyászomat és izzadva kivergődtem a reptérre, hogy ismét búcsút vegyek Spanyolországtól, most Madridtól.
Ez a négy hónap nagyban különbözött eddigi spanyol pályafutásomtól. Még csak köszönőviszonyban sem volt a féktelen valenciai hónapokkal, ez most egészen másról szólt. Baromi jó tapasztalat volt lehúzni pár hónapot ’komolyan’ melózva spanyolokkal, főleg olyan rendes kollégákkal, mint akik nekem jutottak. Mondjuk biztos az is rátett, hogy ők is madarászok voltak és ugye létezik a világhíres madarászösszetartás. Már szinte az első munkanapomon betáblázták a kintlétemet madaras programokkal (gyűrűzések, Huelva), de amúgy is szörnyen rendesek voltak velem. Ráadásul nem csak ők, hanem a családtagok is. Például a főnököm férje. Ő is gyűrűző és jóban lettem vele. Olyannyira, hogy amikor egy pénteken elmeséltem a főnökömnek, hogy a hétvégén találkozom egy szupercsajjal, akivel komoly terveim vannak, a következő hétfő reggel fél kilenckor felhívta Evat, és az első kérdése volt, hogy összejött-e nekem a dolog. Aki valamennyire képben van a csetlős-botlós csajozós történeteimmel, annak nem újság, hogy a főnök kicsit kiszínezve a helyzetet hosszasan ecsetelte az urának, hogy mennyire magamba vagyok roskadva és már félórája ott zokogok. Ez persze nem volt igaz. Bírtam könnyek nélkül, már hozzászoktam. Szóval jól megvoltunk a kollégákkal, nem volt olyan szörnyű ott melózni.
Az igazi élmények természetesen műszak után, illetve a hétvégéken jöttek. Habár finoman szólva most sem éltem királyként, de még úrként sem, sőt, a diákok átlagos életszínvonalát is csak távcsővel skubiztam alulról, de azért erősen spórolva futotta utazgatásra és egy kis madarászásra is távolabbi vidékeken. Az ösztöndíjasok többségével rendesen egymásra találtunk. Szabadidőnk többségét kisebb-nagyobb csapatokban csapattuk. Kollégáinknak, barátainknak és más jótevőinknek hála programokkal is rendesen el voltunk látva. Valaki kiállításmegnyitókra, múzeumokba adott meghívókat, valaki koncertjegyekkel látott el minket, mások pedig más rendezvényekre szereztek belépőket vagy intézték el, hogy bemehessünk. Persze rengeteg egyéb lehetőségünk is akadt a szórakozásra. A múzeumoknak, kiállításoknak és egyéb látnivalóknak csupán töredékét sikerült megnéznünk a négy hónap alatt. Eskü’, hogy nem csak azért éltem a kultúrának olyan sokat, mert majdnem mindig ingyen volt.
És persze a mulatozás. A régebbi mennyiséghez képest elenyésző mértékben, de azért néha a szórakozás fiatalosabb, táncos-zenés módozatára kialakított helyekre is ellátogattunk többedmagunkkal, a szórakozás e speciális típusával rendszeresen konzorciumot alkotó populáris habituális aktivitását is kultiválva. Magyarul nem sok, de egy-két fergeteges bulit azért sikerült megejtenünk. Szóval egy szónak is száz a vége, k jó volt ez a pár hónap Madridban.
