2010.01.12.
Négy napja reggel indultam vissza Barcelonából. Az azóta eltelt időszak mérlege: három tvícs (ebből csak egy volt sikeres), két erős buli, egy túró híján ehetetlenre sikeredett körözött és egy baromi nehéz vizsga. Lássuk a madaras részt.
Barcelonából idefelé úgy vettem a buszjegyet, hogy egy Tarragona nevű városban el tudjak tölteni néhány órát, mivel két nappal korábban láttak ott egy Bonaparte-sirályt. A buszról leszállva, spanyolországi tartózkodásom során először fogadott fagy. Kimentem a kikötőbe és mivel még viharos szél is fújt, az ott töltött négy óra alatt teljesen szétfagytam. Utólag kiderült, hogy az a kis rohadék lejjebb repült 15 km-rel, így nem csoda, hogy nem találtam. Ehelyett néhány igen közeli szulával és baleári vészmadárral, valamint sok száz szerecsensirállyal vigasztalódhattam (a lábukat nem láttam, mert vagy repültek, vagy úsztak). Időközben még sikerült meggyőznöm az engem elhajtani próbáló rendőröket, hogyha a valenciai kikötőben sem zavar senkit amikor teleszkóppal nézelődöm, akkor innen se küldjenek már el. Rájöttem, hogy azért kicsit fejlődött a spanyolom, ha ezt le tudtam velük dumálni.
Kábé egy órával azután, hogy megérkeztem a lakásba, Bosco már hívott is, hogy láttak egy vékonycsőrű pacsirtát a Pujol melletti dűnesoron. Ez az első adata a fajnak Albuférából. Este még azért erősen eldobtam az agyam, ezért másnap csak 11 tájban indultam tvícselni. A pacsirta helyett csupán egy sarkantyús pityert és több bujkáló poszátát láttam. Nemtom, hogy mi történt, de a dűnesor tele lett bujkáló poszátával, majdnem annyi van mint kucsmásból. Lehet, hogy ők is a hideg miatt szorultak le a hegyekből Gyakorlatilag Valencia és Andalúzia kivételével az egész országot hótakaró fedi. Valószínűleg a pacsirta is emiatt keveredett ide.
Tegnap sajnos vizsgáztam, ezért csak ma tudtam ismét rápróbálni a vékonycsőrűre. Tegnap megint kicsit bemákoltam, de ma legalább már kilenc tájban sikerült kimásznom az ágyból. A szemerkélő esőben a területre kiérve nagyjából negyed óra múlva láttam meg a pacsirtát. Nem volt túl félénk, viszont folyamatosan rohangált, fotózni nem lehetett. Hihetetlen volt, hogy habár csak futkározott és gyalogolt kajakeresés közben, mégis fél pillanat alatt úgy elbírt tűnni, hogy újra keresni kellett. Egyszer csak bejött fölé egy vörös vércse, amitől beijedt, és lelapult egy kis fűcsomó mellé, úgyhogy végre tudtam fotózni. Miután a vércse elment, a pacsirta is folytatta az ideges rohangálást, bár nagyon úgy tűnt, hogy ez a normális viselkedése. Még pár percig nézegettem, aztán otthagytam és mentem dűnézni. A még mindig sok bujkáló poszátán kívül sajnos más érdekességet nem sikerült látnom.
