Megérkezés után összeszedtük vendéglátónkat és húztunk is a henteshez és a Mercába ipari mennyiségű húst és egy kis innivalót vásárolni. Aztán nekiláttunk az argentin családi barbacue-partinak. A két argentin srácon és rajtam kívül ott volt az anyuka, az anyuka élettársa és még egy rokon, aki kicsit más volt mint mi. Ezt nem csak a hangjából és a citromsárga feszülős sztreccsnacijából lehetett sejteni, hanem abból is, hogy a tengerparton tájcsi oktatóként kereste a mindennapi sörre valót. A sok kiló sültoldalas elpusztítása után elkezdtük csökkenteni a szeszkészletet is, családi mojitózás keretében. Aztán olyan egy körül jöttek értünk kocsival. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy bevásárlás közben összeakadtunk egy argentinnal, aki felajánlotta, hogy menjünk velük egy másik városba, Gandiába bulizni. Hát így is lett. Bepattantunk a két argentin mellé a kocsiba és megindultunk az éjszakába. Meg sem álltunk addig a térig, ahol Gandiában vannak a botellonok. Ott bepusziltuk a még meglévő készleteinket, aztán diszkóról diszkóra járva töltöttük az estét. Aztán az egyik bárban megint jöttek a srácok a hülye fanta-tequilájukkal. A héten megtanultam, hogy az argentinok fétise a fanta-tequila, amit valamiért minden este beletesznek a menübe és sehogyan sem lehet őket rábeszélni, hogy ehelyett a szörnyű rettenet helyett valami olyat vegyünk tíz euróért, amit mondjuk meg is lehet inni. Persze azt mondanom sem kell, hogy ez a katasztrofális argentin nemzeti ital nem az én gyomromnak való és mint ahogy általában, most sem esett túl jól. Aztán kitalálták a srácok, hogy menjünk vissza Cullérába bulizni. Hát így is lett. Már öregszem és nem bírom annyira strapát, ezért a lakásba érve egyből bezuhantam az egyik ágyba, az argentinok pedig még reggel nyolcig folytatták a mulatozást valamelyik környékbeli klubban.
