Az igen élvezetesre sikeredett valenciai napok után hétfőn a hajnali busszal mentem Madridba. Csabival és Attilával délben találkoztam a madridi reptéren, aztán a bérelt autó átvétele és egy kis civakodás után el is indultunk Extremadura felé. Nagyon szép és izgalmas vidék ez. Ráadásul madaras szempontból se semmi. Már az első nap beesett három új faj (kékszarka, dalos poszáta, kaffersarlósfecske), de ezek mellett is sok érdekeset láttunk. Főleg a ragadozók mennyiségét emelném ki, azon belül is a keselyűkét. K sok volt.
A második nap kicsit szenvedősen szedtük össze a maradék fajokat, de végül délutánra sikerült behúzni a listára minden Extremadurában kötelező madarat (nyílfarkú és feketehasú pusztaityúk, ibériai sas, reznek). A sast jópár óráig kerestük a Monfragüe NP különböző kilátópontjaiból, mire végül meglett, a rezneket pedig a legeslegutolsó fényekben szúrta ki Attila egy Belén nevű városka mellett. Mivel végül minden fajt kipipáltunk, a harmadik nap már indultunk is Andalúziába szívni.
Andalúziában két célfajunk volt, az időszakosan felbukkanó karvalykeselyű Giblaltárnál és a Cádiz melletti sólepárlókon már július óta megfigyelhető rózsás csér. Utóbbi területre nem kevés vesződség és tiszteletkör után sikerült bejutnunk, de a második andalúz esténken már Rafael Garcia helyi madarász társaságában szkenneltük az éjszakázni érkező cséreket. Jó hely az a sólepárló. Tele volt sirállyal, flamingóval, szerkővel és csérrel és még néhány limikóla is a szemünk elé került, de persze a rózsás csér nem lett meg. Szívás.
A karvalykeselyűvel sem volt nagyobb szerencsénk. Annyit tudtunk, hogy Gibraltár környékén mozog fakókeselyűkkel és ezért a keselyűcsapatokban kell keresni. Az Atlanti-óceán nagyon nem csipáz engem, mert legutóbb, amikor a partján voltam Marokkóban, rettenetes ítéletidő fogadott. Ez most sem volt másképp. A két és fél nap alatt, amit ott töltöttünk, összesen kábé négy-öt órát tudtunk keselyűzni, a maradék időben szakadt az eső és ezek a dögök esőben ugyebár nem repülnek, ezért időnk nagy részében csak autókáztunk össze-vissza, madarakat keresgélve. Nem nagy csoda, hogy a napsütéses pár óra alatt nem sikerült levarrni a karvalykeselyűt sem.
Gibraltár és környéke igen szép vidék (még annak ellenére is, hogy nagyon durván teleszórták szélerőművekkel a partvidéket) és azért láttunk egy-két jó fajt is, így a rossz idő ellenére is voltak emlékezetes pillanatok. Utolsó délutánunkon például kaptunk három óra napsütést. Ez pont elég volt arra, hogy a vonuló ragadozók meginduljanak. Nagy élmény volt látni, ahogy darázsölyvek és barna kányák százai vonulnak hosszú tömött sorokban (termikekben) Afrika felé.
(Fajlista és talán madaras fotók majd később)
