Csabiéktól szombat délután köszöntem el Barajason. Ők repültek tovább madarászni a Kanári-szigetekre, én pedig metróztam a hostelem felé, hogy két hét utazgatás után végre megkezdjem madridi pályafutásomat. Viszont még mielőtt felszálltam volna a metróra, kaptam egy sms-t amiben egyik kolléganőm, Judit egy esti koncertre invitált. Gondoltam nem kell annyira elsietni ezt a lakáskeresés dolgot, úgyhogy igent mondtam. A hostelben lehettem egy olyan bő fél órát, mielőtt találkoztam Judittal. Aztán indultunk is egy közeli parkba, ahol az MTV (nem a Magyar Televízió) rendezett egy háromnapos ingyenes koncertsorozatot, aminek az utolsó estéjét még pont sikerült elcsípnünk. Minden volt ami a nagy koncerteken van: rengeteg ember, baromi jó zene, csúcstechnika, hatalmas hangulat és méregdrága sör. A zenekarokat nem ismertem, meg már nem is emlékszem a nevükre, de a többségük nagyon jól adta, ennek megfelelően rendesen elmúlattuk az időt. Raj volt nagyon. Olyan kettő fele el is indultunk hazafelé, legalábbis azt hittük, hogy hazafelé. Kolléganőm megérzéseire hallgatva a térképet kezdetben mellőzve tartottunk a jónak vélt irányba, aztán amikor már nagyon nem akart előbukkanni a hostel az épületek közül, kénytelenek voltunk megkérdezni egy sétálgató párocskát, hogy merre is vagyunk. Hamar kiderült, hogy csak 180 fokkal toltuk el az irányt és hogy teljesen esélytelenek vagyunk megtalálni a hostelemet vagy Judit lakását vagy bármit, amit ismerünk. Nem volt más lehetőség, taxiba kellett szállnunk. Ez hiba volt. Iszonyatosan drága itt a taxizás. Egy bő tíz perces útért majdnem öt ropinak megfelelő euróval vettek le minket. Egy jó tanács: ha valaki Madridba jön, eszébe se jusson taxizni.
A következő nap elkezdtünk lakást keresni, esténként pedig a hostelben múlattam az időt a nemzetközi utazgató diákközösségben. Nagyon jóban lettem egy igen csinos német lánnyal, aki féléves utazgatásának utolsó hónapját tölti éppen. Sajnos a hostelben az egy négyzetméterre eső idióták száma meglepően magas volt, és nem nagy meglepetés, ha megmondom, hogy ezek a srácok kiket boldogítottak éjjel-nappal. Naná, hogy minket. Így a lánnyal sajnos túl sokra nem jutottam, de valamennyire azért igen és legalább az esték kellemesen teltek. Még az is kiderült, hogy elég az angolom ahhoz, hogy elcsavarjam egy igen csinos harmincéves német lány fejét.
Kedden aztán végre megtaláltam a lakásomat. Kicsit kicsi, kicsit lepukkant, kicsit koszos, de legalább az enyém. 340 euróba fáj havonta a szobám, de itt ilyesmiket lehet bérelni ennyi pénzért. Madrid sokkal drágább, mint Valencia volt, bár ott is ki voltam akadva albérletek árain. Valaki persze bele tud nyúlni a tutiba és ennyi pénzért kacsalábon forgó palotát bérel (mint például Judit), de nekem ez most nem jött össze. Mindegy, négy hónapra jó lesz ez így. Egy spanyol sráccal, Robertoval és egy német erazmuszos diákkal, Filippel lakok együtt. Habár nem nagy szám a lakás, az mindenképpen bizakodással tölt el, hogy – legalábbis az első napok alapján – elég rendszeretőnek tűnnek a lakótársaim, talán nem olyan igénytelen disznók, mint egyik-másik lakótársam volt Valenciában. Mondjuk most ezt le is kopogtam. Majd meglátjuk hogy alakul.
