Csütörtökön elég sokat sikerült tökölni, ezért Getafe helyett csak az előző nap megérkezett magyar srácok lakásáig jutottam, ahol az utolsó metróig dumálgattunk. Másnap már komolyabban a sarkamra kellett állnom, mert valahogy kikoptak mellőlem a fesztiválozni vágyók és egyedül maradtam. Estére a magyar srácok meghívtak magukhoz tengeri herkentyűket enni. Kapva az alkalmon tervet készítettem: átmenni hozzájuk egy nagyobb adag sörrel, valakit kicsit besöröztetni, hogy abban a bátrabb pityókás állapotában viszonylag simán el tudjam rángatni a fesztiválra. Mondanom sem kell, nem teljesen így alakult. Felmentem a fiúkhoz egy nagyobb adag sörrel, kicsit besöröztem, és abban a bátrabb pityókás állapotomban viszonylag simán meggyőztem magam, hogy mivel a nyáron nekem kimaradtak a fesztiválok és hogyha már senki nem akar eljönni velem, akkor nekivágok egyedül, cimborákat majd ott találok. Így is lett.
Már a vonaton el akartam kezdeni cimborákat keresni, mert tulajdonképpen ötletem sem volt, hogy Getaféban hol is van a fesztivál. Épphogy csak leültem a vonaton egyből odajött egy lány és megkérdezte, hogy nem zavar-e ha rágyújt. Mondtam neki, hogy persze, hogy nem, erre előkapott hatalmas spanglit és berobbantotta. Megkínált, de nem fogadtam el, viszont a fűszagra odasereglett néhány partiarc a vonat többi részéből. Na meg is lettek az újdonsült cimboráim. Getaféban a fesztivált könnyen sikerült megtalálnom, kábé az egész vonat odament. A fesztiválozók itt is könnyen felismerhetőek a kissé szakadt, esetleg extravagáns külsőről, a hülye napszemüvegükről és a nélkülözhetetlen piás zacsiról a kezükben.
A bejáratnál egy vicceskalapos csávótól vettem egy bérletet 45 euró helyett 25-ért. A kedvezménynek megörülve egyből le is csaptam az egyik sörárusra és a megspórolt pénz egy részét be is fektettem egyeurós sörbe. Aztán bementem. Ez egy kisebb fesztivál, mindössze 50-60 ezer résztvevővel, és három nagyszínpaddal, a néhány külföldi húzónév mellett elsősorban spanyol zenekarokkal. Rengeteg ember, hatalmas hangulat, intenzív fűszag és durván sok por. Nagyon durván sok. Amikor hazakeveredtem a lábam szó szerint szürke volt a sok por miatt. Sikerült sok új cimborát szereznem és azt hiszem eltört az egyik lábujjam, amikor három lánnyal átmásztunk egy kerítésen, hogy kevesebbet kelljen sétálnunk. (Másnap reggel örömmel konstatáltam, hogy mégsem tört el.) Teljesen jól telt az éjszaka, de inkább a szombatot írom le részletesebben, mert az volt az igazi fesztiválélmény.
Szombaton már egész hamar megérkeztem Getaféba, előre behűtött sörökkel a zacskómban. Az előző estével ellentétben, most nem félórás barátokat akartam szerezni, hanem egy társasághoz akartam odacsapódni és velük átmulatni az egész éjszakát. Így is lett. A bejárat előtti részen melegítettek a fiatalok a hozott anyagból, ezért én is odamentem. Útközben még megcsodáltam a tűzoltókat munka közben. Tűz híján a bátrabb és túlhevült arcokat oltották a fecskendőikkel. Úgy néz ki, hogy itt, spanyolban a tűzoltók nem tudják megállni, hogy ne vegyék ki tevékenyen a részüket a bulikból. Aztán a fesztivál melletti bottellonhoz érve leültem egy szimpatikus kis társaság mellé és elkezdtünk beszélgetni meg megosztani egymással amink volt.
új cimboráim
egyeurós sörárus
Egész jól eldumáltam a két fogorvossal és egy építésszel és mivel jófejnek tűntek úgy döntöttem, hogy megnyertek maguknak estére. Szerencsére befogadtak maguk közé és együtt vetettük bele magunkat az En vivo 2011 utolsó éjszakájába. Bementünk és egy sör beszerzése után mentünk is az egyik színpadhoz, mert a fesztivál legnagyobb húzóneve, az Offspring következett. Nem igazán voltam nagy Offspringfan, de csak eddig. Hatalmas koncertet adtak, rendesen odatették magukat (lásd a videót).
A harmincezres közönséget se kellett félteni, ők is végigtombolták a bő két órát, amíg játszottak. Újdonsült cimboráimmal próbáltunk minél előrébb jutni, de kábé háromszáz méterre a színpadól már olyan sűrűn álltak az emberek, hogy egy kétmázsás, kétméteres kigyúrt, agyontetovált fuxus kopasz audis suttyó se nagyon tudott volna előrébb menni. Aztán körülöttünk is összezárt a tömeg nagyon durván. Amikor felkaptam Mauro nevű cimborámat a nyakamba és ő a kilátásnak megörülve elkezdett ugrálni meg kalimpálni, és mivel Mauro nem 40 kiló volt mint azok a lányok, akiket általában felkapok a nyakamba, eldőltem volna mint egy bot, de szerencsére nem volt hely hova dőlni, annyian voltak. Meg merem kockáztatni, hogy a színpad előtt sem volt sokkal jobb a hangulat, mint ahol mi álltunk. Brutálisan jó volt. Végre meglett az a koncertélmény, amire egész nyáron vágytam, csak eddig nem sikerült összehozni különböző okok miatt. Aztán az Offspring koncerttől kicsit lemerülve még megnéztünk pár zenekart, de már jóval kisebb csapásszámmal. Aztán a hajnal közeledtével elköszöntem az esti barátaimtól, majd a szemétdombbá változott bejárat környéki parkrészen még bepusziltam egy egyeurós sört és megindultam az első vonat felé. Többre már nem voltam képes, teljesen kimerültem.
közeledik a hajnal...
