2009.10.26. (asszem)
Újabb kemény ötnapos hétvégén vagyok túl. Szerdán Zsuzsival (Jani cimborám barátnője) kettesben leugrottunk meginni egy sört. Balszerencsémre egyet fizet kettőt kap akció volt és ráadásul mivel Zsuzsi egy csinos lány, még bónusz tequilákat is kaptunk a sörök mellé. Elkövettem továbbá azt a hibát, hogy amikor itthon készülődtem, beraktam egy húszeuróst a pénztárcámba, csak azt nem tudom minek. Mondanom sem kell, másnapra (ezt most szó szerint kell érteni), nyoma sem volt. (Az itteni italakcióknál ha jó napot fog ki az ember, akkor húsz euróból egy egész középiskolás fiúcsapatot le lehet itatni, és ilyen szempontból a szerda itt általában jó napnak számít.) Az 'egy sör' elfogyasztása végül hajnal négyig tartott, kábé öt helyet útba ejtettünk és naná, hogy nem tudtam felkelni a délelőtti spanyolórára. Hogy lehet bármilyen tanórát hajnali 9re tenni csütörtökön? Az este tanulsága az, hogy magyarokkal nem szabad elmenni bulizni! Kiderült, hogy nem csak Jani cimborámmal és Bettivel nyúlnak hosszúra az éjszaka fényei, hanem ezek szerint minden magyarral.
Csütörtökön tudván, hogy pénteken hajnal 11kor órám van, tervet készítettem. Kitaláltam, hogy rövidgatyában megyek Botellonra (nagy össznépi beszélgetős esemény párezer résztvevővel), mert akkor utána nem mehetek tovább, ugyanis rövidgatyában egy diszkóba sem engednek be. Mégsem vagyok én olyan teljesen hülyegyerek! És ami még jobb, hogy bejött a tervem! Mindenféle diszkó nélkül, nagyon korán, hajnal fél négy előtt már hazaértem. Szenzációs érzés volt másnap (most a szót időhatározóként kell értelmezni) az órán nem a padraborulós bealvás ellen küzdeni, hanem nyugodtan, kipihenten, mosolyogva, mindenféle fájdalom nélkül ülni és figyelni a többi cserediák gyűröttfejű küzdelmét a fáradtsággal és a gravitációval.
Pénteken elég rossz ómennek látszott, hogy Jani cimborámmal egy kis nosztalgiázós sörözéssel kezdtük az estét, de szerencsére végül is hamar hazaértem. Két-három korsó elfogyasztása után szétváltak útjaink és én csatlakoztam Bettiékhez (itteni diáktársam és őt meglátogató barátnője valamint két lengyel lány), és lenéztünk az egyik tucatklubba. A tucatklub azt jelenti, hogy itt ilyenből minden utcában van vagy egy tucat. Kis lyukak, néha sok emberrel, ugyanaz a zene mindegyikben, mégis valamelyikben mindig sokan vannak a többi pedig pang az ürességtől. Baromi jó volt. Nagyon jó az az érzés amikor négy lánnyal bulizol együtt, a sok kan pedig ott liheg körülöttetek, csorgatja a nyálát és néha irigykedve rád néz. Aztán úgy próbál közelebb kerülni a lányokhoz, hogy téged, aki velük bulizik, megkínál cigivel vagy itallal, vagy csak szimplán odajön haverkodni. Megjegyzem én is mindig ezt csinálom, de amikor nem a körön kívül állsz, hanem te vagy a szerencsés flótás a lányokkal, na az baromi felemelő érzés. Ugyanakkor rájöttem arra is, hogy mennyire szánalmasan nézhetek ki amikor én is ezt csinálom. Na mindegy, a krinolin is kolbász, mégis megromlik, meg amúgy is mindenki ezt csinálja.
És akkor most egy kis rajoskodás! Az alábbi képet tegnap készítették Jani cimborámról és rólam (október 25-én!,) a strandon a szokásos vasárnapi kiscsapatos össznépi beszélgetős, hétvégeértékelős homokbantespedésről. Harminc fok volt, sírjatok!:-)
