2009.12.17.
BZ, Rita és Zsombi jártak nálam látogatóban a hétvégén. Szétmadarásztuk az agyunkat. Kicsit nehéz volt összekombinálni a négy nap madarászást négy éjszaka bulizással, de többé-kevésbé sikerült. Egyedül utolsó nap nem sikerült elindulnunk madarászni miattam, mert Zsombival reggel fél hét körül tértünk nyugovóra egy igazán zsír és kissé vad szombat éjszaka után és engem nem tudtak felkelteni. Mondjuk zsinórban a negyedik bulinap volt a héten, de Zsombi akkor is fel tudott kelni, csak én nem. Zoliék kicsit belenyúltak a rosszidőbe, mert mielőtt itt voltak még sohasem volt olyan szar idő, mint kinttartózkodásuk utolsó két napján. Nem azért használtam a szar jelzőt az időjárásra, mert nem tudok egyéb jelzőket a rosszidőre, hanem mert tényleg szar volt az idő. Madarászvendégeim egy bérelt autóval érkeztek és velük tarthattam, így végre távolabbi helyekre is eljuthattam és újabb fajokat is láthattam. Köszönet érte! Köszönet illeti Tonit is, aki egyik nap végig guideolt minket, valamint hasznos tanácsokkal és térképekkel látott el minket. Köszönjük, Toni! Még várok egy kis élménybeszámolót a hétvégéről, majd ha megérkezik feltöltöm szép képekkel.
Hétfőn Zoliék hazamentek és ma végre négy nap nyolc fokos dermesztő hideg után visszatért a tavasz Valenciába, az őrült városba. Négy nap télikabát után végre ismét vissza lehetett venni a nyárikabát. Már csak egy hét van karácsonyig, ezt mindenki érzi. A suliban most van az utolsó nagy hajtás, ebben a két hétben kell a legtöbbet tanulnunk. Ugyanakkor a diákok többsége hazamegy majd ünnepelni, valaki vissza sem jön. Akik jövőre már nem itt folytatják, rájöttek, hogy már csak egy hétig tart a móka, úgyhogy igyekeznek kihasználni az utolsó pillanatokat, csak a tanulás kicsit megmérgezi a lazulást. Emiatt mindenki csak néhány órákat alszik naponta, hogy jusson idő mindenre. Mindenki érzi a végét, de ebben az őrült, kiélezett, eszeveszett, hajtós rohanásban, ami most a napjainkat jellemzi, nem jut idő az igazi búcsúra. Ha bemegyek a suliba, nincs benne a levegőben a búcsúhangulat, mindenki csak rohan, dolgozik, tanul és persze néha bulizik. De jó ez így, még ebben a kifordult, őrült, kifacsarodott, kimerítő, fárasztó, száguldó életvitelben sem lehet mindig minden úgy, ahogy jó lenne. Itt sem szólal meg mindig a sopronisdoboz, hogy nyertél egy kocka sopronit. Na ez fos hasonlat volt, de jobbra most nem futotta, majd később kitalálok valami jobbat.
Janicimborám ma megy haza karácsonyozni, én majd csak szerdán. Néha kicsit hiányoznak az otthoni dolgok, de szívesen maradnék is. Ami biztos, hogy bár nagyon szívesen tölteném itt a karácsonyi szünetet, de jól fog esni egy kis pihenés otthon, heti négy buli és kötelező napi tanulás nélkül, meg nagyon jó lesz két hetet eltölteni egy olyan lakásban, ahol nem négy disznó lakik rajtam kívül. Ami itt van nálunk, az már tényleg kezd kicsit sok lenni. Mára odáig jutottunk, hogy gyakorlatilag vagy én takarítok, vagy senki, de már kezd elegem lenni abból, hogy öt ember után pucoljam ki a kéglit. Nem vagyok a faterjuk vagy az anyjuk hogy megcsináljam helyettük. Már ha megkérem őket, hogy takarítsanak fel valamit, akkor vagy leszarják, vagy mondják hogy majd holnap vagy pedig kiakadnak, hogy olyan vagyok mint egy tábornok. Kapják be. Jófejek meg minden, de ez a hozzáállás kicsit kezd már ráhúzódni a kapcsolatunkra. Előbb-utóbb csak elhelyezek majd valami kis meglepetést a párnahuzatukba és most nem szaloncukorra gondoltam. Kicsit hisztisnek tűnhetek, pedig nem vagyok az, csak egy picikét másnapos, de látni kéne hogy néz ki ez a lakás és akkor mindenki megértené, hogy miről beszélek.
Ennyi rizsa után rá is térnék a lényegre. Mivel az utolsó hetekben járunk, ezért az alkoholvonat menetrendje kicsit megváltozott, mostanában már kedden elindul. Nem kell rosszra gondolni, mostanában csak napi egy-két söröcskét hoz a vonat.
Most kedden rendeztünk egy kis szülinapi házibulit, kábé harminc résztvevővel. Volt olyan játékos, akinek nem csak két sört hozott a vonat, hanem kicsit többet, illetve jóval többet. Asszem az utolsók reggel hatkor mentek el innen, kivéve Pedrot, mert ő 11 körül tudott csak felkelni. A buli király volt, csak lehet, hogy a szomszédoknak nem tetszett annyira, mert Alan felfújt százötven minilufit és beeresztette őket a szalonba, ahol mindenki azokon lépkedett és ez ment hajnali hatig, szóval tuti senki sem aludt a házban. Itt se lesz több házibuli. De ez a mostani egész zsírra sikeredett, mindenki jól elvolt, reggel ötig buliszinten csapattuk, utána már csak dumálgattunk. Semmi extra nem volt, talán a buli fénypontja az volt amikor a konyhában a padló a kiborult folyadéktól átváltozott egy csúszós placcá és azon jégtáncoltak a népek. Persze az állandó cserediákmulatság, káromkodásokra megtanítani egy másik nemzetiségű diákot és utána felmondatni vele kamerára, az most is ment. Ezen mindig jót lehet röhögni. Az elmúlt három hónapban nem sikerült megunni és szerintem nem is fogjuk. Ezen a bulin portugálul tanultam egy-két új kifejezést. Ötletem sincs, hogy mit tanítottak nekem, de aki tudott portugálul, azoknak nagyon tetszett.
Egyedül Pedro és az ünnepelt durrantott be erősebben, mi inkább tényleg csak egy-két nagy sört ittunk meg hosszan elnyújtva. Szobatársam összejött egy olyan gádzsival, hogy az brutális. Szavazás nélkül is ő volt a buli nője. Aztán bevitte a szobánkba az ágyára, illetve az ágyán lévő szennyeshalomra (ilyen jó nő, és tökre nem érdekelte a kupi meg a szag, tehát vagy a franciák is igénytelenek, vagy nemtom), és emiatt végül is kiszorultam a szobámból. Pedro meg ugye már négy fele eldobta a kanalat, és utána megtalálta Greg ágyát és bele is feküdt. A nappaliban meg a helyi srác Borja fűzte a nagyonjó francia buxa barátnőjét, tehát a végeredmény az lett, hogy hárman maradtunk Alan egy szem ágyára. Végül is Alan megvárta amíg Borjáék leléptek, aztán befoglalta a kanapét.
A szerdai szokásos őrültszerdára csupán Janicimborám és egy lengyel csaj érkezett, de később beugrott Zsuzsi is, majd befutott még kábé nyolc-tíz ember. Ennyit arról hogy nem lesz itt többet házibuli. Mondjuk ez nem is volt igazi házibuli, kettő felé megindultunk szokásos célpontunk felé egy közeli kis lyukba. Ott jól elvoltunk, utána a lengyel lányt megpróbáltam hazakísérni, de végül nem sikerült. Szerintem köze lehet ennek ahhoz, amit az egyik nagyon jó barátnőjével csináltam az elmúlt időszakban. Alapvetően egy tisztességes udvarias gyereknek tartom magam, vagy legalábbis az igyekszem lenni, de néha úgy alakul hogy nem látszom annak. Néha úgy hozza a sors, hogy olyanokat teszel egy lánnyal, amitől olyanná válsz, mint azok, akik miatt a luvnyák minden csávót rohadéknak tartanak. Na mindegy, eddig se nagyon írtam a csajozós sztorikról, úgyhogy most sem fogok. Az este tanulságát azért leírnám, hogy a jövőben is emlékezzek rá: lehet, hogy nem a legjobb ötlet ráhajtani annak a barátnőjére, akivel csúnyán kibabráltál előző héten.
