Péntek este érkeztünk Madeiráról Lisszabonba, ahol este egy hostelben találkoztunk portoi ösztöndíjastársunkkal, Szaszával és Andrissal, szokásos útitársammal. Andrissal se rossz utazni, de bevallom őszintén, hogy Vikivel csak kellemesebb volt, többek között például azért, mert Viki nagyságrendekkel csinosabb, mint Andris.
Éjfélkor már koccintottunk is a diákszállás közös helyiségében a találkozásra, ahol amúgyis egy komolyabb házibuli kezdett kialakulni a nemzetközi diákközösség részvételével. Az egyik srác le akarta nyúlni az egyetlen megmaradt pulcsimat (a másik pulcsimat egy diszkóban lopták el pár héttel korábban), amit most szerencsére észrevettem és visszaszereztem. Egy amcsi lány invitálására mi is csatlakoztunk a szórakozni induló fiatalokhoz, így az internacionális bandával együtt indultunk a lisszaboni éjszakába. Egy elég lepukkant és kivilágítatlan, ám annál hangulatosabb és nyüzsgőbb kocsmanegyedbe, a Bairro Altoba érkeztünk. Az utca olyan szinten tele volt iszogató fiatalokkal, mint valami jobb diszkó tánctere szombat éjjel háromkor. Megint tülekedni kellett, hogy eljussunk ából bébe, de ez egyáltalán nem baj. Itt is szeretnek szórakozni a fiatalok. A kocsmába bejutást komolyabb várakozás és taktikázás előzte meg, majd még egy jó kis sorban állás következett, mire kérhettünk. Kárpótlásul azonban kiderült, hogy Lisszabon olcsó! Legalábbis Madridhoz képest. A pestiekhez hasonló áron mérik a nedűt. Úgy néz ki, hogy itt is válság van, ami nemcsak az italárakon látszik, hanem azon is, hogy az egész portugál nép egy emberként szídja Merkelt és Sarkozyt, még fizetős óriásplakátokon is viccet űznek belőlük.
Na mindegy, vissza a kocsmanegyedbe. Szóval a néhány frissen szerzett cimboránkkal az utcán fagyoskodva és iszogatva vártuk meg a kocsmák bezárását, aztán megindultunk az orrunk után a hűvös, ködös, félhomályos és romos utcákon, bokáig gázolva a szemétben, amit a rengeteg fiatal halmozott fel. Az egyik sarkon betalált minket egy nem túl bizalomgerjesztő nagydarab portugál és felajánlotta, hogy elvisz valami minimáltechno buliba. Gondoltuk miért ne,ezért megindultunk utána az amúgy elég ijesztő utcákon, egyre furcsább társaságok között lavírozva. Aztán elértünk egy pontig, ahol társaságunk nagyobb része okosabbnak látta visszafordulni. Ketten azért még követtük kissé rémisztő ismerősünket, míg elértünk a célig. Itt aztán nem akarták beengedni újdonsült idegenvezetőnket a klubba. Lehet, hogy nem bíztak benne annyira, mint mi. Mivel a sok sétától el is fáradtunk és fogalmunk sem volt hol vagyunk, ráadásul sejtettük, hogy hosszú lesz az út vissza a hostelba, hát mi is hazafelé vettük az irányt. Jó egy óra séta után a város addig soha nem látott, de legalább hangulatos részeit megismerve végülis kilyukadtunk a hostelnél. A bandából azok, akik nem akartak jönni a furcsa nagydarab portugállal, előttünk néhány perccel futottak be, ők majd másfél óráig bolyongtak. Megbeszéltük még kalandjainkat a közös helyiségben sörözgetve, majd mentünk is aludni. Szegény szobatársaink biztos nem kellemes emlékként gondolnak majd vissza a velünk töltött éjszakára, mert amikor Viki feltépte a szobaajtót szakadva a röhögéstől olyan fél öt fele, szerintem a többség felébredt. Aztán még egy kis "amit találunk és puha, azt hozzávágjuk a másikhoz, pl az éppen levett melltartót" csatát is lenyomtunk, hogy biztosan emlékezzen rá mindenki, mikor érkeztünk meg. A kis négyes magyar bandánk egész komoly istenverése lehetett szegény fiataloknak, de sebaj, szenvedtem már énis eleget a hozzánk hasonló jókedvű hülyéktől az évek során.
Másnap a rosszidőre való tekintettel Sintra városába mentünk kirándulni. Szép kis hely szép kis kastélyokkal, de szétfagytunk. Az esti lisszaboni városnézés után egy kis melegségre egy buffet libre étteremben találtunk végül, majd onnan ismét Vandáékhoz, itteni ösztöndíjastársainkhoz vitt az utunk, mert voltak olyan kedvesek, hogy időközben háromfősre apadt társaságunkat befogadták baromi hangulatos kis lakásukba (Szasza még délelőtt lelépett Coimbrába). Nagyon kellemesen eldumáltunk a három házigazda lánnyal, majd végre egy megbízható helyi, Vanda vezetésével vettük nyakunkba az éjszakát. Olcsó kocsma - utcasarok - ingyendiszkó útvonalon haladtunk, egész hamar, öt fele hazaértünk. Hála Vandának most nem tévedtünk el és nagyon jól elvoltunk.
Vasárnap egész korán, fél dél fele sikerült kimászni az ágyból és célba vennünk Belém-et, Lisszabon történelmi városrészét. Ez a kerület túlélte a nagy földrengést, ráadásul régen is kulcsfontosságú volt a város életében, itt volt a kikötő és innen indult jónéhány középkori felfedező az ismeretlenbe. Van itt egy pofás kolostor, egy emlékmű a felfedezőknek, a folyó/tengerpart is teljesen jó és maga a kerület is hangulatos. El lehet ütni itt egy délutánt, sőt érdemes is, teljesen zsír hely. A monumentális Április 25-e-híd árnyékában sétálni és a folyó/tengerparton leülve meginni egy sört is nagyon jó dolog és nem csak azoknak, akiknek a hídfétisük van (Andris).
Ezután ismét éjszakai lisszaboni városnézéssel folytattuk, majd vissza Vandáékhoz. Mindhárom éjszaka, amit náluk töltöttünk, nagyon jó hangulatban telt, nagyon vendégszeretőek voltak a házigazdáink, mindent megtettek értünk. Köszönet érte, baromi jól éreztük magunkat!
Lisszabon nem olyan, mint a legnépszerűbb turistacélpontok. Kicsit kopott, de nagyon egyedi, van egy semmilyen más városra nem hasonlító utcaképe. Fekete-fehér macskakővel fedték be a járdákat aszfaltburkolat helyett, szűk és kanyargós sikátorok félhomálya váltogatja a fényes sétálóutcák csillogását, időnként hangulatos terek bukkanak fel a dimbes-dombos felszínen, a leejtőket pedig szinte mindenhol behálózzák a régimódi villamosok sínei. A házak enyhe kopottsága csak dob erre a hangulatra, ráadásul Lisszabon rendelkezik jónéhány mutatós látnivalóval. Habár gyakorlatilag csak sötétben láttuk, kijelenthetem, hogy Lisszabonban is érdemes eltölteni néhány napot, ha errejár az ember.
Másnap hajnalban kimentünk a reptérre, majd miután a duty free-ben rendbevágtuk és beparfümöztük magunkat, elváltunk Vikitől, Andrissal pedig repültünk Madridba, ahol a reptérről egyenesen a dolgozóba vezetett az utunk.
