2010.01.27.
Dél fele sikerült kimászni az ágyból, aztán délután négyre nagyjából rendbe is raktuk a kérót. Csak azt nem tudom, hogy minek. Este kikísértem Bettit a vonathoz, mostantól egy hónapon keresztül otthon lesz az ottani sulis dolgokat intézni.
Amikor visszaértem a lakásba, egy hatalmas paellafőző cucc fogadott a konyhában. Mexikói lakótársam ideszervezte a komplett felszerelést és egy szakácsot is. Az indok egyszerű. A mexikói communityből Virinek volt a szülinapja és ő otthon nem rendezhet házibulit, ezért rendeztünk neki egyet itt. A héten már harmadszor volt valami buliféleség nálunk. Ez egy ilyen lakás. Mután kész lett a paella, megkajáltuk, kicsit odakapott, de jó volt így is. Apropó, mi is az a paella? Ez egy helyi cucc, mondhatni Valencia gulyáslevese. Tulajdonképpen nekem egy erősen felturbózott rizseshúsnak tűnik, de az itteniek nagyon büszkék rá. Tényleg nem egy rossz kaja, rengeteg fajtája van, nekem a tengeri verzió jön be a legjobban, de a tegnapi nyulas-csirkés verzió sem volt gáz.
A kajálásra még csak olyan tizenöten voltunk, aztán kaja után elkezdtek befutni a vendégek. A végső létszámot olyan ötvenre tenném. Ez volt ez első házibuli nálunk, ami kifolyt a lakásból, ugyanis a helyszűke miatt már a lépcsőházra is kiterjedt. Nem is értem, hogy a szomszédok hogy bírták ki. Általában a cserediákos házibulik végét a rendőrség megérkezése jelenti, mint ahogy azt már többször tapasztaltuk, de a mi szomszédaink még sosem hívták ki őket. Ezt most lekopogom, ne is hívják ki őket ezután se.
A vendégek többsége dél-amerikai volt, jól elvoltunk, nagy extra eseményről nem tudok beszámolni. Szerencsére. Sokkal jobbak azok a sztorik, amiken röhögni lehet, ha nem a te lakásodban történnek. Jók ezek a házibulik, de nekem nem jön be annyira az, hogy egész este csak álldogálunk, iszogatunk, és a másik nyelvet beszélőket tanítjuk meg káromkodni a saját nyelvünkön, aztán röhögünk rajta. Ez még mindig jó poén, szerintem sose fogjuk megunni, meg a házibulizás is király, de sokkal jobb, ha utána megyünk valahova tovább. Már a koktélfejlesztés területén sem tudunk olyan újat alkotni, amit meg is lehet inni. Legalábbis a most, a lakótársam által kifejlesztett viszkisör nem tartozott az iható kategóriába. A lengyel lányok kedvencét, a sangriavodkát még meg lehet inni ha nincs más, de nem szeretem. Tehát mivel ez a buli nem dobott semmi igazán újat és érdekeset, egy körül leléptem és találkoztam Zsuzsival és munkatársnőivel. Sokkal inkább volt kedvem elmenni négy bombanővel valami helyre, minthogy maradni és hallgatni ahogy a spanyolomon röhögnek. Egy adag kalimocso közös elpusztítása után a csajok valahogy bedumálták magukat a sor elejére én meg ledumáltam a kidobóval, hogy szülinapom van és ezért hadd ne kelljen már fizetnem. Ez elvileg minden helyen így van errefelé, de mégse akart először beengedni ingyen. Mondjuk kár volt az erőfeszítésért. Bent a helyen kábé háromszáz csőrészeg agresszív és kanos faszi próbálta befűzni a táncolni próbáló ötven gádzsit. Szánalmas volt. Szóval fos buli volt, sanszos hogy többé nem megyek erre a helyre. Következő szerdára valami másik helyet kell nézni. Amikor visszaértem a kéglibe, már csak olyan tizenöten maradtak és ők is már épp indultak, úgyhogy miután a szeméthegyeken keresztül (ötvenen voltunk, tényleg volt egy kis rumli) megtaláltam az utat az ágyamba, egész hamar lefeküdtem.
