Errefelé viszonylag gyakran vannak olyan napok, amikor váratlan meglepetések érnek és amikor nem minden úgy alakul ahogy tervezted. Ráadásul olyan iramban rohannak az események, hogy semmi esélyed nincs arra, hogy bármivel befolyásold a dolgok folyását. Amikor rájössz, hogy nem tudsz beleszólni abba, ami körülötted történik, olyankor nem érdemes idegeskedni. Semmi értelme, csak stressszes lesz az ember, amiről ugyebár tudjuk, hogy sokkal károsabb, mint a viszkirumkólafanta. Már ráálltam arra az errefelé igen elterjedt problémakezelésre, hogy ilyenkor idegeskedés helyett próbálom inkább hátratenni a kezem és hagyni, hogy az események vigyenek magukkal. Most akkor lássuk, hogy is történt ez tegnap.
A már szokásos reggeli takarítás után megdumáltuk, hogyha már péntek, akkor igazán megrendezhetnénk az ötödik házibulit is a héten. Kábé ez volt az utolsó döntés, amibe még volt beleszólásom. Aztán leültem kicsit levelezni a tanárjaimmal és amikor befejeztem, észrevettem, hogy gyanúsan sok csomag van a nappaliban és hogy eggyel többen vagyunk. Kiderült, hogy mexikói lakótársam egyik haverja mától itt lakik. Kábé két perccel később megjött Pedro, a jófej brazil srác, és mondta, hogy menjek neki segíteni áthozni a cuccait ide, mert ő is nálunk lakik mától. Ja, azt elfelejtettem, hogy szobatársam nővére is megjött tegnap, úgyhogy jelenleg nyolcan vagyunk. Voltunk már itt többen is, de főleg csak vendégek, nem állandó új lakótársak személyében. Rájöttem, hogy akik lakni jönnek ide, azoknak több a cuccuk.
Estefelé a komplett lakás elhúzott kajálni valahova. Engem itthagytak és mondták, hogy majd fogadjam a vendégeket meg ilyenek. Ezen majdnem kiakadtam kicsit, de új életfilozófiám nem engedte. Lassan el is kezdtek érkezni a népek, közben durrantottam egy forraltbort, mert annak mindig nagy sikere van. Elég lájtosan indult a buli, a létszám olyan egy körül lett teljes. Próbáltam fűzni az embereket, hogy menjünk valahova tovább, ne egész éjszaka csak a lakásban tespedjünk. Ötletemre csak a lengyelek és az örökké kanos Carlos volt vevő, úgyhogy hatosban indultunk bele az éjszakába. Carlosékat elhagytuk útközben, összefutottak pár spanyol gádzsival, úgyhogy csak később csatlakoztak ismét. Mi a lengyel sunákkal inkább bementünk az egyik tucatklubba. Nemsokára kiugrottam bepuszilni az otthonról hozott kalimocsot, ami az egyik bokor tövében várakozott rám. Nem igazán bírtam vele, úgyhogy a járókelők közül hívtam segítséget. Végül is két helyi srác szállt be mellém a harcba. Jól elpoénkodtunk, aztán visszamentünk a helyre, ahol egy helyi brigáddal kezdtünk összemelegedni jobban. Volt egy helyicsávó, aki odajött azt erősen beajánlott az egyik barátnőjének, mondhatni odalökött. Szegény csajnak komoly gondjai voltak a járással, úgyhogy menekülőre fogtam a dolgot. Igaz, hogy mindig jó ismerkedni, de azért ennyire ne alacsonyodjunk már le. A helyi társaság még megdobott minket néhány ingyenbelépővel egy másik helyre. A lengyel csajokat valahol elhagytuk, úgyhogy csupán a két újdonsült barátunkkal és Carlossal indultunk tovább. Kocsival. Ugyanis a srácoknak volt kocsijuk és minket is elvittek. Utána előkerült valahonnan egy üveg rum. Na ez volt a baj. Betoltuk. Aztán bementünk a diszkóba. Aztán passz. Najó, csak vicceltem. Egy darabig együtt buliztunk, aztán elhagytak engem vagy én hagytam el őket, nem tudom. A lényeg csak annyi, hogy egyszer csak nem voltak meg. Úgyhogy próbáltam ismét új barátokat szerezni, ami többé-kevésbé össze is jött. Kolumbiai barátnőket találtam. Eldumáltunk, aztán hirtelen rájöttem, hogy már reggel hat van, úgyhogy megindultam haza.
