Népszerű bejegyzések

2010. március 1., hétfő

Marokkó, 3. nap: ítéletidő

2010.02.18.

Hétkor keltem, mert hosszú napot terveztem. Amikor kimásztam az ágyból, érzékeltem, hogy a szobámban áll a víz. Az orkán erejű szél miatt a vízszintes eső simán egy kis tavat hozott létre az ajtó alatti kis résen keresztül. Hozzájött még az is, hogy kint még tombolt a monszunszerű eső a viharos széllel társulva, ezért a tóprobléma gyors orvosolása után visszafeküdtem. Tízre el is állt az eső, így megindultam madarászni egy kicsit távolabbi folyóhoz. Már félúton voltam, amikor ismét elkapott a vihar. Özönvíz orkánnal. Csupán tíz percig tartott, de úgy ömlött hogy két perc alatt bőrig áztam. Az esernyőm kevesebb, mint két percig tartotta magát a szél ellen, utána már minden mindegy volt. Aztán tíz perc esőszünet következett, majd ismét dézsával öntötték. A negyedik ilyen ciklus után visszafordultam. Nem vagyok egy tapasztalt vén róka, de azt megtanultam, hogyha valami szívásnak indul és utána a helyzet csak romlik, akkor néha jobb visszafordulni. A mindennapi harcok során amikor már a csata elején vesztésre állsz és semmi esélyed még egy döntetlenre sem, olyankor jobb tűzszünetet kötni és valami békés elfoglaltságot keresni. Hát így tettem énis és inkább a városnézés mellett döntöttem. Utólag kiderült, hogy jól tettem, hogy visszafordultam, mert az egyre erősödő záporok alatt a szállodasorok között könnyebb volt menedéket találni, mint a tengerparti dűnesoron. A szél annyira felerősödött, hogy a parton az egy helyben állás is gondot jelentett. A homokfúvás miatt csak ezernyi apró tűszúrás árán meglátható háborgó óceán színe pedig vörösesbarnára változott. Késő délután visszamentem a hotelbe, ahol a szobámban ujjnyi mély víz fogadott. A portás segítségével jó félóra alatt lecsapoltuk az újabb tavamat. Az este folyamán az özönvíz orkánnal és csak sima orkán ciklusok egyik sima orkán szakaszában már csak a vacsoráért, egy narancsért és egy egyeneskifliért ugrottam ki.