Az volt a tervem, hogy egy éjszakai busszal jövök vissza Marrakechbe, mert ha a buszon alszom, akkor megspórolom egy éjszaka árát. Az éjjel fél 12-es buszra vettem is egy jegyet. Éjjel fél kettőkor már el is indultunk. Az odafelé hétórás utat visszafele lenyomtuk három óra alatt. Ennek az lett a következménye, hogy fél ötkor már a teljesen kihalt, épphogy kivilágított utcákon botorkáltam menedéket keresve. Az olcsóbb hotelek mind zárva voltak. Tudom, hogy az arab országokban Európához képest nagyságrendekkel jobb a közbiztonság, de bevallom, néha azért megremegett a térdem, amikor egy szinte koromsötét szemetes sikátorban kerestem a hotelt, azt sem tudtam, hol vagyok és a semmiből egyszer csak előtűnt valami olyan csávó, akitől még tüzet sem kérnék, mert olyan ijesztő feje van. Aztán az egyik éppen nyíló étteremnél találtam három finnt, akik hasonló problémával küzdöttek. A hotelek nyitásáig velük vészeltem át a hajnalt, az éppen kinyitott étteremben kávézgatva. Megjegyzem el is ment az éjszakai úttal megspórolt lóvé. A kávézás után ezzel a három hátizsákossal jártuk az óvárost. A turistáktól mentes éppen ébredező medinának egész más hangulata van, mint amikor tele van emberekkel. Ilyenkor csak a munkába igyekvő helyiek, a napközbeni nyüzsgés előtt a boltjukat takarító árusok, a pár dirhamért a földön ülve teát áruló öregasszonyok és a kapualjakban szundító koldusok vannak az utcán. A séta után még beültünk egy kávéra a tér egyik elitebb kávézójába. A srácok egyből be is aludtak. Nekik ez volt zsinórban a harmadik utcán vagy buszon töltött éjszakájuk. Nekem nem ment az alvás, úgyhogy a szomszéd asztalnál ülő helyi tanárral próbáltam kommunikálni. Valenciában mindenki áradozott arról, hogy az itteniek mindegyike nagyon jól beszél legalább angolul vagy spanyolul, ha nem mindkét nyelven, de ezt nekem nem sikerült megtapasztalnom. A 'hogy vagy' és a 'honnan jöttél' kérdések még mindenkinek mennek, de a 'mit dolgozol'-nál már általában activitybe megy át a beszélgetés. Az árusok persze vágják az eladáshoz szükséges szókincset, de az időjárás témájánál már ők is bajban vannak. Mondjuk az igazság az, hogy itt mindenki tökéletesen beszél arabul és franciául is, úgyhogy lehet az a gond, hogy én nem tudok franciául.
Fél tíz fele elköszöntem a srácoktól (ők az esti továbbindulásukig az utcán akarták túlélni a napot) és kerestem egy olcsó hotelt. Szerintem sikerült Marrakechnek is a legolcsóbb és egyben legputtóbb hoteljét megtalálnom. Miután elfoglaltam az amúgy nem zárható szobámat, még frissnek éreztem magam, ezért a kevésbé értékes, de nehéz dolgokat a szobában hagyva megindultam városnézni. Az óvároson kívüli Marrakech kellemes csalódást okozott. Teljesen kulturált, modern és szép. Parkok, pálmafás sugárutak kiülős éttermekkel. Persze azért itt is van putrinegyed, de ennek ellenére tetszik a város nem turistás része is. Kis kontrasztot érzek az európai stílusú gazdagabb új-Marrakech és a teljesen afrikai vidéki falvak között. Lövőpetri és a Rózsadomb között nincs ekkora szakadék. Délután még rájöttem, hogy igenis el lehet úgy veszni az óváros sikátoraiban, hogy ne tudd a kiutat. Próbáltam új barátokat keresni, de egy kivételével végül mindegyik hasist vagy füvet akart rámsózni, aztán amikor nem vettem, hamar odébb is álltak. Nehéz itt új barátokat szerezni, pedig arról már letettem, hogy svéd bikinimodell barátokat akarok. Már beérném kevesebbel is. Majd talán holnap.
